// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kezdődhet az elöljárók vándorlási idénye

// HIRDETÉS

Csak tessék, csak folyvást! Indul a polgármester-kiárusítás! Most 45 napig törvényesen.

Nem vette figyelembe a kormány a bel- és külföldi bírálatokat: csütörtöki ülésén csont nélkül elfogadta azt a sürgősségi rendeletet, amely lehetővé teszi a választott elöljárók – polgármesterek, megyei közgyűlési elnökök, helyi és megyei közgyűlési tagok – számára, hogy mandátumvesztés nélkül váltsanak pártot. A jelenlegi jogszabályok ugyanis kimondják, hogy ha egy helyi választott elöljáró pártot vált, elveszíti mandátumát.

A rendelet ráadásul nem tíz napos türelmi időszakot határoz meg, hanem 45 naposat.

Victor Ponta miniszterelnök a kabinet ülése előtt közölte: felvállalja a rendeletet, mivel el kell hárítani az akadályokat a helyi közgyűlések működésének útjából, és igazságot kell tenni. Ez utóbbi alatt – sajátos gondolatmenet szerint – azt értette, hogy 2012-ben a polgármestereket még a Szociálliberális Unió színeiben választották meg, Crin Antonescu és Victor Ponta oldalán, most viszont arra eszméltek, hogy a Demokrata-Liberális Párt szövetségesei lettek, Vasile Blagával és Klaus Johannisszal.

Pedig a nap folyamán még az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége is közleményben jelezte: nem feltétlenül tartja jó ötletnek a rendelet elfogadását. A közleményben a diplomáciai képviselet aggodalmának ad hangot a rendelet időzítése miatt, és felhívja a figyelmet, hogy ilyen témákban nem sürgősségi rendelet útján, hanem a lehető legszélesebb nyilvánosság, a pártok és a civil szféra bevonásával kellene dönteni.

Bírálta a kormányt Traian Băsescu államfő is, aki felszólította a kabinetet: ne fogadja el a rendeletet, ha pedig ez mégis bekövetkezne, akkor az ombudsmant kérte fel: támadja meg azt az alkotmánybíróságon.

A rendelet ötlete Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettestől származik, aki azzal indokolta a kezdeményezést, hogy az új pártok megjelenésével, az USl felbomlásával, valamint a Keresztény-Liberális Szövetség megalakulásával átalakult a politikai paletta, és számos önkormányzatban felborultak az eddigi erőviszonyok. Aztáltal – mondta Dragnea -, hogy lehetővé teszik az érintettek számára, hogy eldöntsék: más párthoz csatlakoznak, vagy maradnak régi helyükön, csupán a jelenlegi realitásokhoz igazítják a helyzetet.

Az ellenzék szerint viszont a kormány célja egyértelműen az, hogy vagy zsarolás útján, vagy ígérgetésekkel magához csábítsa az ellenzéki polgármestereket. Merthogy novemberben elnökválasztást rendeznek, és nagyon nem mindegy, hogy a helyi viszonyokat legjobban ismerő polgármesterek és helyi közgyűlési tagok melyik jelölt támogatásra buzdítják az embereket, és mit ígérnek nekik cserében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro