// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Az RMDSZ már összegyűjtötte Kelemen támogató aláírásainak felét

// HIRDETÉS

Két hét alatt már jó százezer szignó összejött a szövetségnek a szükséges 200 ezerből. Ezért nem hiszik, hogy a rivális EMNP-nek is sikerülhet a 200 ezer aláírást összehozni.

Félúton jár az RMDSZ, már ami a Kelemen Hunor államfőjelölti indulásához szükséges támogató aláírásokat illeti. Kovács Péter főtitkár elárulta: a leghatékonyabb a direkt marketinges módszer, amikor saját otthonukban zaklatják keresik fel a polgárokat.

Az RMDSZ két héttel ezelőtt kezdte meg a Kelemen Hunor államelnökjelölt indulásához szükséges legkevesebb 200 ezer aláírás összegyűjtését. Jelenleg a szükséges támogató aláírások több mint a fele megvan.
„Csak néhány példát említve, a teljesség igénye nélkül: Háromszéken 30 ezer, Maros megyében 26 ezer, Bihar megyében 20 ezer aláírást gyűjtöttünk össze, a szórványban, Arad megyében például 2500 aláírásnál tartunk” – sorolta fel kedden Kovács Péter az aláírásgyűjtés részleges eredményeit, majd hozzátette: „jól bejáratott, az elmúlt választások során is hatékonynak bizonyult rendszer szerint dolgoznak az önkéntesek. A leghatékonyabb módszer az ajtóról ajtóra járás, mert így nemcsak üzenetünket tudjuk tolmácsolni, hanem személyesen is találkozunk a magyar emberekkel. Emellett köztereken, különböző rendezvényeken is alá lehet írni, illetve minden megyei és területi RMDSZ-székházban, valamint a szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is”.
Kovács Péter kihasználta az alkalmat, hogy bátran csupa szépet és jót mondjon pártbeli főnökéről. Szerinte Kelemen Hunor olyan politikus, akit a magyarok ismernek, és megbíznak benne. Komoly, kiegyensúlyozott vezető, aki el tudná látni a Románia államelnöki tisztségével járó feladatokat.
„Kelemen Hunornak jelöltként meg kell mutatnia, hogy mi, romániai magyarok erős közösség vagyunk, és nem lehet minket megkerülni, amikor az ország jövőjéről döntenek. El kell mondania a román többségnek, hogy mi, magyarok dolgozó, adózó, értékteremtő polgárai vagyunk az országnak, de saját hagyományaink, értékeink és érdekeink vannak” – hangsúlyozta a főtitkárság vezetője, hozzáfűzve: „Kelemen Hunornak képviselnie kell érdekeinket, hiszen a román politikusok nem vállalják fel a magyar ügyet, közösségünk gondjainak megoldását”.
Az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjének indulásával kapcsolatban a főtitkár kijelentette: „Szilágyi Zsoltot jól ismerjük, hiszen 14 éven keresztül az RMDSZ parlamenti képviselője volt, jó munkát kívánunk neki az aláírásgyűjtésben!”

Szilágyit Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke is bizonyára jól ismeri, ő azonban nem jó munkát kívánt, hanem kételyeinek adott hangot annak kapcsán, hogy sikerül-e összegyűjtenie a 200 ezer szignót. Az RMDSZ Kovászna megyei elnöke keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján leszögezte, ez nem matematikailag lehetetlen, hanem a korábbi aláírásgyűjtések tapasztalatára alapozva. „Háromszéken megfeszített munkával gyűjtöttünk harmincezer aláírást, meggyőződésem, hogy innen még harmincezer kézjegyet  nem lehet szabályosan összegyűjteni, hiszen a támogatókat meg kell keresni, nem akar mindenki aláírni, nem állnak sorban” – fogalmazott az RMDSZ-es politikus. Tamás Sándor ugyanakkor leszögezte, az elnökválasztáson erőt kell felmutatni, „Bukarestben nem adják össze a magyar szavazatokat, hanem különálló entitásként kezelik a pártokat, és ezzel csökken a hatásuk”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro