// 2026. november 3., kedd // Győző

Kolozsvár túljutott az Óperencián

// HIRDETÉS

Mesés díszletek közt értek véget a város Magyar Napjai. Mától visszatérünk a szokásos időszámításhoz.

Mielőtt elmerültünk volna a magyar történelem Ezeregyévének színpadi látványvilágában, eljött az a pillanat, amikor hivatalosan is búcsút kell mondani az idei Kolozsvári Magyar Napoknak. A zárógála obligát ünnepélyessége gyakran kelti azt az érzetet az emberben, mintha másnaptól nem is lenne élet a kincses városban.

És ez részben így is van, az életnek másfajta ritmusa van a Magyar Napok után, pontosabban a Magyar Napoknak van másfajta ritmusa, nem véletlen tehát, hogy egyre több helyről hallani a kérdést: jó, jó, de mit csinálunk hétfőtől?

Gergely Balázs színpadra szólította szervezőtársait, Sánta Leventét és Szabó Lillát is 

Az biztos, hogy a román-magyar együttműködés továbbra is megmarad, Szijjártó Péternek, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának beszédéből legalábbis ez derül ki. A két kormány megállapodásának értelmében létrejön az első gyorsforgalmi összeköttetés a két ország között, és tizenkét új határátkelő megnyitását is tervbe vették. Mi itt, Közép-Európában, „közös hazánkban” egymásra vagyunk utalva, együtt kell megtalálnunk helyünket az alakuló új világrendben. Azért a hivatalos hangvételbe némi személyesség is vegyül, Szijjártó szerint jövőre hívatlanul is részt vesz a Kolozsvári Magyar Napokon, mert „idősebb és bölcsebb barátai” azt mondták neki, hogy nem lehet az ember magyar külügyér úgy, hogy nem tapasztalta meg, milyen érzés Kolozsváron magyarnak lenni. 

Codrean Dan, Kolozs megye igencsak fiatal alprefektusa láthatóan zavarban van, és ilyenkor az ember óhatatlanul a klisékhez nyúl. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, éljen a multikulturalizmus! Mi is így gondoljuk.

Mátyás király számbaveszi a népét

Horváth Anna alpolgármester Kolozsvár szerelmeseinek nevében beszél, szót ejtve tősgyökeres kolozsváriakról, máshonnan érkezettekről, diákéveiket itt töltőkről egyaránt. Túl vagyunk már azon, hogy megelégedjünk a békés egymás mellett éléssel és a toleranciával: Kolozsvár többet érdemel.

Az est kétségkívül legszemélyesebb beszédét Gergely Balázs tartja: a Magyar Napok főszervezője láthatóan elérzékenyülve lép színpadra, és maga mellé szólítja szervezőtársait, Sánta Levente fesztiváligazgatót és Szabó Lilla programigazgatót is. Egy indián közmondást idéz: a földet nem az őseinktől örököljük, hanem az unokáinktól kapjuk kölcsön. Mindez Kolozsvárra alkalmazva úgy néz ki, hogy fontos a „régi Kolozsvár” öröksége, de a város mindenkit befogad, aki otthonra talál benne, és itt állapodik meg.

Ezeregyévet táncolt el az ExperiDance

Méltó lezárása ez a gála hivatalos részének, jöhet a roppant látványos és meglehetősen eklektikus ExperiDance-előadás, végig a magyar történelmen, két felvonásban. Aztán tűzijáték, spontán himnuszéneklés, és hazamennek a legények s leányok, holnaptól is van élet, s fogadkozunk, hogy jövőre együtt ugyanitt.

Ez jó mulatság, férfimunka volt.

Fotók: Szabó Tünde, Mohácsi László Árpád

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro