// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Az Illés legyőzte az esőt

// HIRDETÉS

És felrobbantotta a kolozsvári Főteret. Egy cseppnyi hiányérzet mégis maradt utánuk.

Miközben a szüleimet keresem a térről lassan lecsorduló tömegben, az jár az eszemben, hogy a lányom a tavalyi Demjén Rózsi-koncerten megejtett rövid vendégszereplés óta emlegeti „Levente bácsit”, és hogy ismét minden feltétel adott egy generációkon átívelő élményhez. Az Illés ötvenedik jubileumi koncertje kétségkívül a Magyar Napok csúcseseménye,

az idei Istvánakirály.

Ekkora tömeget rég látott a Főtér: nem szeretnénk belemenni a szokásos számháborúba, azt megteszi majd a rendőrség és a szervezők, maradjunk tehát annyiban, hogy sokan vagyunk, nagyon, nagyon sokan. 

Mindezt úgy, hogy lóg az eső lába, aztán el is ered – meg is jegyzi Szörényi Levente, hogy amikor Erdélyben koncerteznek, menetrendszerűen zuhogni kezd, ez történt az emlékezetes csíkszeredai fellépésen is. De ez senkit nem zavar különösebben: amikor ez a Kis Nagy Ember a mikrofonhoz lép, és belevág a Ne gondold című nótába, valósággal felrobban a Főtér. 

Fotó: Nagy Lóránd

Ott áll ez a három ember, Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs a színpadon (ketten, Illés Lajos és Pásztory Zoltán sajna már csak az égi nagyszínpadokon játszhatnak), és el tudják hitetni velünk, 

hogy még mindig a régiek,

hogy az elmúlt ötven évben alig változtak valamit. Őszebbek, lassabbak, öregesebbek, de Az utcán, a Miért hagytuk, hogy így legyen, A szó veszélyes fegyver, Az ész a fontos, a Ha én rózsa volnék, a Little Richard ugyanúgy szól, vagy legalábbis szeretnénk így érzékelni. És ha így érzékeljük, akkor így is van.

Éppen ezért nehezen érthető, miért van szükség arra, hogy egyik pillanatról a másikra musical-szcénává változzék a rockszínpad, és a nagy öregek átadják a helyüket a Tied a világ című Illés-dalösszeállítás ifjú titánjainak. Mert az a helyzet, hogy én készültem erre az eseményre, tanár úr, és bizony elvárásokkal érkeztem – az elvárásaim között pedig nem szerepelt az, hogy az est közel felében az amúgy roppant tehetséges Feke Pál, Vastag Tamás, Gubik Petra és a többiek produkcióját élvezzem.  

Nem, én ezekért a vén rockerekért jöttem ide,

álltam a zuhogó esőben, kiabáltam Szörényivel és dünnyögtem Bródyval. Értük, Gyermekkorom Kedvenc Hangjaiért; és értük jöttek a szüleim is, akikkel végül nem találtuk meg egymást a tömegben. És igen, azért jöttem, hogy meghallgassam a Good-bye Londont Szörényitől, ehelyett be kellett érnem a musicalverzióval. 

És még így is, amikor a ráadásban ismét feldübörög a Little Richard, maradnánk még, néznénk a magyar beat eleven emlékművét, az ötven esztendős Illést, akik mintha azt énekelnék, hogy Gudbáj Kolozsvár-vár-vár.

Címlapfotó: Kiss Gábor

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro