// 2026. november 6., péntek // Lénárd
Szentgyörgyi László Szentgyörgyi László

Sok az eszkimó, kevés a fóka

// HIRDETÉS

Ha legalább az aláírókat sikerül az urnák elé vinni, akkor biztos a viszonylagos siker, hisz már többen vettek részt a választáson, mint öt évvel korábban, amikor az RMDSZ jelöltjére 384 ezren voksoltak.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szentgyörgyi László
2014. augusztus 22., 07:46

„Az RMDSZ, miután – feltételezhetően zsarolás által – sikeresen magához láncolta, kezes báránnyá szelídítette az MPP-t, most az EMNP bedarálására készül. Céljuk egyértelmű: egyedüli, vetélytárs nélküli »érdek-képviseleti« szervezetként maradni az erdélyi magyar politikai porondon. Úgy látszik, a »szövetségben« belenyugodtak abba, hogy nem képesek fokozni az egyre lanyhuló szavazói kedvet, s meg sem próbálkoznak a kiábrándult, elfásult, passzív magyarság megszólításával, felrázásával, ehelyett inkább a politikai vetélytárs mindenáron való kiiktatásával kísérleteznek. Az egyre kevesebb fókán így kevesebb eszkimónak kell majd osztozkodnia.

A Néppárt, az EP-választástól való, jelentős presztízsveszteséget okozó távolmaradása után, a számára egyetlen lehetőséget, az előre menekülést választotta, amikor úgy döntött: megméretteti magát. A kiszivárogtatott hírek szerint Orbán Viktor nem támogatja a néppárti jelöltállítást, ezt nyomatékosítandó – állítólag – forrásmegvonással is fenyegetőzött. Mindenesetre kényes helyzet: a választástól való távolmaradás esetén a román hatóságok kiszolgáltatottjává válik, hisz bármikor törölhetik az engedélyezett pártok sorából, ha viszont részt vesz, akkor a Fidesz vonja meg az anyagi támogatást, aminek várható következményei szintén könnyen kiköbözhetők.

A Néppárt kockázatos vállalkozásba kezdett, ami, ha balul üt ki – mondjuk: nem sikerül összegyűjteniük az induláshoz szükséges aláírásokat –, akár a párt önálló létének végét is jelentheti. Ez idő szerint úgy fest, számukra nincs más hátra, csak előre.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.