Az egyik legközismertebb román üzletember távozott kedden az élők sorából. Románia egykori leggazdagabb embere rákos volt.
Elhunyt kedden Dinu Patriciu, az egyik legismertebb román üzletember. A 64 éves Patriciu hosszú ideje rákban szenvedett, a halál egy londoni klinikán érte, ahová azt követően utalták be, hogy – vélhetően egy májátültetés nyomán – fertőzést diagnosztizáltak a szervezetében. Patriciu három éve küzdött a halálos kórral. A családjához közel álló források szerint előfordulhat, hogy Londonban helyezik örök nyugalomra.
Az 1950-ben, Bukarestben született Dinu Patriciu többek között a kőolajiparban, a banki és az ingatlanszektorban rendelkezett üzleti érdekeltségekkel.
1990-ben alapító tagja volt a rendszerváltást követően újonnan létre hozott Nemzeti Liberális Pártnak (PNL). Az 1990-92-es törvényhozási ciklusban Temes megyében parlamenti képviselővé választották.
Az 1992 és 1996 közötti ciklusban Dâmboviţa megyében nyert képviselői mandátumot a Demokratikus Konvenció színeiben. 1991-ben a Petre Roman vezette kormányban megkapta a közmunkaügyi és területfejlesztési miniszteri tárcát.
A Liberális Párt ’93, majd 1994-ig a Polgári Párt Szövetség frakcióvezetője volt. 2000-ben szintén képviselővé választották a Nemzeti Liberális Párt színeiben, de 2003-ban összeférhetetlenség miatt lemondott mandátumáról, és ezt követően csak üzleti érdekeltségeivel foglalkozott.
ACapital gazdasági hetilap toplistája szerint Patriciu vagyona drámai módon csökkent, és csupán 250 millió dolláros, miután 2007-ben még mintegy 3 milliárd dollárt tett ki. Ezzel akkor ő volt Románia leggazdagabb embere. Akkor vagyona annak révén ugrott meg, hogy közel kétmilliárd euróért adott túl a Rompetrol kőolajipari cégen.
Egy idén, Kínában kiadott lista, a Hurun Global Rich List 2014 szerint ugyanakkor Patriciu vagyona idén is 2,9 milliárd dollárra rúgott, ezzel a világon az 597. helyen állt. A kiadvány szerint az üzletember vagyona a tavalyi évhez képest növekedett, akkor ugyanis 2,8 milliárd dollárra taksálták.
Ami bizonyosan tudható, hogy mintegy százmillió eurós adósságot halmozott fel, és rengeteg peres ügye volt.
Patriciu arról is nevezetes, hogy 1990-ben ő alapította az első romániai magánvállalkozást: az Alpha Rt. Ingatlanfejlesztési és -befektetési ügyletekben utazott.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.