// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Újabb egykori kommunista lágerparancsnok ellen emeltek vádat

// HIRDETÉS

Ha lassan is, de működik az igazságszolgáltatás a kommunista rendszert kiszolgáló egykori börtönparancsnokok ügyében. Ioan Ficior, a perpravai láger egykori vezetője is bíróság elé áll.

Emberiesség elleni bűncselekmények miatt vádat emelt hétfőn a legfőbb ügyészség Ioan Ficior, a peripravai büntetőtelep egykori parancsnoka ellen. A volt parancsnok egykori foglyok visszaemlékezései szerint száznál is több őrizetes haláláért lehet felelős. Ficior ellen a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) tett feljelentést.

Az IICCMER kutatásai szerint Ficior idejében minden azt szolgálta, hogy az ott fogva tartott emberek elpusztuljanak. Folyamatosan bántalmazták és éheztették őket, a barakkok, amelyekbe jóval több embert bezsúfoltak, mint amennyien kényelmesen elfértek volna, hidegek voltak, és ivóvízből is hiány volt. A rossz élelmezés miatt volt, aki harminc kilósra fogyott. Az elhunytak boncolásánál rabtársaiknak kellett segédkezniük – a belső szerveket egyszerűen vödörbe dobta a kórboncnok, ai pedig a földre esett, a raboknak kellett fölszedniük. A halottakat – az ott zajló régészeti kutatások szerint- tömegsírokba temették.

A volt politikai foglyok visszaemlékezései szerint Ficior személyesen is részt vett a rabok bántalmazásában, kíméletlenül, ököllel, gumibottal verte őket.

Az IICCMER még augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista börtönökben politikai foglyokat megkínzó vagy meggyilkoló egykori börtönparancsnokok és börtönőrök leleplezésére. Összesen harmincöt ilyen személyt fedeztek fel, akik ellen gyilkosság miatt tesznek feljelentést. Az első személy, aki ellen vádat emelt az ügyészség, lexandru Vişinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön volt parancsnoka.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro