// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

„Magának úgy tűnik, hogy egy városba látogatott?”

// HIRDETÉS

Visszamennének falunak azok a nagyközségek, amelyek tíz évvel ezelőtt felültek a városi vonatra, és lemaradtak minden pénzről.

Öt kisváros adná fel a városi címet Maros megyében, hogy cserébe fejlődjenek a települések – írja a székelyhon.ro. Erdőszentgyörgy, Mezőbánd, Nagysármás, Nyárádszereda és Nyárádtő megbánta, hogy tíz évvel ezelőtt ráhajtott a városi rangra, és gyakorlatilag lemaradt a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban megpályázható nagy pénzekről.

Mert az infrastrukturális pályázatok zömét ötvenezer fölötti lakosú városok számára, illetve vidékfejlesztésként írták ki, és ahol a nagyközségek előnyt kovácsolhattak volna a városi rangból, ott sem tették meg, derül ki a székelyföldi portál riportjából.

„Magának úgy tűnik, hogy egy városba látogatott? Ugyanolyan falu ez most is, mint azelőtt. Az új, fiatal polgármester még próbál tenni ezt-azt, de a régi bíró idejében nem mozdult semmi. Csak verhettük a mellünket, hogy bezzeg mi is városiak vagyunk. Ráadásul a polgármesteri hivatalban a régimódi, néptanácsi hangulat uralkodott” – panaszolta egy erdőszentgyörgyi asszony.

A lakosok elégedetlenek, mert városiként nagyobb adókat fizetnek, viszont látják, hogy helyenként a szomszédos falvak mennyit fejlődtek, míg az ő kisvárosuknak aszfaltra sem tellett. Ráadásul városiként a vidéki gazdasági életet élénkítő LEADER-pályázatokban sem vehetnek részt.

Az erdőszentgyörgyi, nyárádtői és nyárádszeredai önkormányzatok múlt héten közös levélben fordultak a közigazgatási és vidékfejlesztési minisztériumhoz, hogy az tisztázza számukra, kisvárosként mire számíthatnak a 2014-20-as költségvetési időszakban. Amennyiben a kormány szerint sem kecsegtetőek a kilátásaik, több kisváros helyi népszavazást fog kezdeményezni arról, hogy a települést minősítsék vissza községgé.

Arról pedig majd a lakosok döntenek, hogy megtörténjen-e a Romániában még példátlan fordulat: legyen-e ismét falu a városuk.

Címlapkép: nyaradszereda.network.hu

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro