Nem tudom hogyan kell elköszönni …

„Aztán meglebbent fejünk fölött Damoklész kardja s bár sokan már azt hitték, két évvel ezelőtt mégsem szűnt meg a Hírlap, csak székhelyet és arculatot váltott. Akkor is csomagoltam. De másfajta csomagolás volt az! Közösen csomagoltunk, közösen folytattuk utunkat az új helyen. Ma viszont egymástól is elköszönünk, nem csak olvasóinktól.„De nem úgy kell most elköszönni, mintha a csapat fele a Földön marad, fele pedig a Holdra utazik” – üzeni Lali kollégám. Igaza van. Viszont én nem tudom, hogyan „kell” elköszönni. Csak megköszönni tudom ennek a kis csapatnak – Bumbuluţ Krisztina, ifj. Fodor Lajos, Romász János, Molnár Jutka, Kovács Eszter, majd Barakonyi Gergő, Bajnai Botond és Pinyte Amália -, hogy egy csapat voltunk.  Csak megköszönni tudom az olvasók, a Szatmár megyeiek s azon túliak támogatását és szeretetét, amellyel kilenc éven át fogadták és vették kezükbe minden reggel a Szatmári Magyar Hírlapot. Nem túlzás, amikor szeretetet írok. Az elmúlt napokban rengetegen kerestek bennünket a megye minden részéről és egy magyar nyelvű napilap megszűnése miatti hitetlenkedő szomorúsággal kérdezték: mit segíthetnek? Mi lesz velünk? Mit tudnának tenni – ők, önök, az olvasók – hogy megmaradjunk?
… Nem tudom, hogyan „kell” elköszönni. Csak megköszönni tudom ezeket a kérdéseket. Csak megköszönni tudom az örömöket, pozitív visszajelzéseket, az egy-egy írásom kiváltotta reakciókat – mint amikor a Szamos parton lakó család érdekében megmozdult szinte az egész város – és a sikereket. Csak megköszönni tudom a bizalmat, amellyel beengedtek otthonaikba és gondolataikba.
Viszontlátásra !"