Tombol a nyár, ilyenkor kész felüdülés gépkocsival eljutni egy nagyváros egyik feléből a másikba. Összeszedtük a városi közlekedés legfontosabb szabályait.
- használjuk bátran autónkat, a tömegközlekedéssel csak a lúzerek járnak, nem azért vettük a járgányt, hogy a garázsban porosodjék;
- városban közlekedve próbáljunk mindenhová autóval eljutni, akkor is, ha úticélunk 500 méterre van, akkor is, ha meg kell kerülnünk a fél várost;
- az úttesten a sávok azért vannak, hogy ha netán belvárosi futóversenyt rendeznek vasárnap délelőtt a gyerekeknek, tudják tartani az irányt; a fehér vonalakon tetszés szerint csapassuk keresztbe-kasul (az a legmenőbb, ha gépkocsink pontosan egy záróvonalon halad;
- ha az út szélén parkolunk, és valamilyen csoda folytán egy nagyobb helyet találunk, álljunk pontosan középre, nehogy valami mucsai paraszt elférjen előttünk vagy utánunk;
- ha tehetősebbek vagyunk, kis feleségünknek vásároljunk tisztességes városi autót, például Chevrolet Suburbant, azzal kiválóan lehet háttal parkolni telefonálás közben;
- a biciklisek ősi ellenségek, ha egy feltűnik, azonnal dudáljunk rá, és próbáljuk leszorítani a gyalázatost az úttestről;
- legyünk találékonyak: az úgynevezett biciklisávok kiváló parkolóhelyek;
- a belvároson átcikázó mentő- vagy tűzoltókocsi mögött mi is haladhatunk padlógázzal;
- az irányjelzőt a kezdő sofőröknek találták fel, ne tegyük magunkat nevetségessé a használatával; különben is, a modern városi autókban (fekete 7-es BMW, A6-os Audi, terepjárók) nincs is irányjelző;
- ha zöldre vált a lámpa, és mi állunk legelöl, kotorásszunk a kesztyűtartóban és várjuk meg a dudakoncertet, azelőtt nem illik elindulni;
- a közlekedési lámpákat a vidéki tahóknak találták ki, ránk nem vonatkozik sem a sárga, sem a piros;
- nincs az a közlekedési lámpa előtt álló kocsisor, amely előtt ne lenne még egy autónak hely, ne féljünk kihasználni tehát ezt a lehetőséget (figyeljünk a jobbról előzésben rejlő kreativitásra), csak a nyugdíjasok állnak a sor végére;
- vezetés közben a telefonálás nem csupán illik, hanem kötelező;
- ha egyirányú utcában van dolgunk (pl. kajavásárlás), az úttest közepén kell megállni, erre találták ki a vészvillogót;
- ha balra akarunk kanyarodni az útkereszteződésnél, akkor a legszélső jobboldali sávra álljunk;
- ha hivatalban, bankban van dolgunk, igyekezzünk pontosan a bejárat elé állni, az a legjobb, ha egy parkoló autó mellett állunk meg az úttesten;
- az útpadka menti parkolásnál mindig vigyázzunk arra, hogy járgányunk legalább 35 fokos szöget zárjon be az út szélével, párhuzamosan parkolni csak a kényszerbetegek szoktak;
- autóban zenét hallgatni csakis letekert ablakokkal szabad, hadd hallja a sok süket paraszt, milyen kifinomult zenei ízlésünk van;
- nem azért szereltük fel a Remus sportkipufogót az aranyfelnis Subaru Imprezára, hogy fújja a füstöt, hanem adjunk neki rendesen; ajánlatos minél rövidebb távon minél nagyobb fordulatszámra hergelni a motort;
- ha igazán tapintatosak akarunk lenni, akkor lassan krúzolva haladjunk az egyirányú utcában, elvégre nem vagyunk száguldozó vadbarmok;
- ne engedjünk a nagyvárosi elidegenedésnek, kommunikáljunk bátran a többi sofőrrel, mindenkinek jól esik az édesanyjára gondolni;
- takarékoskodjunk a vízzel: az ablakmosó fúvókáit érdemes úgy beállítani, hogy a mögöttünk álló harmadik autót is elérje a spricc;
- autónkban teremtsünk kellemes légkört: csak az igénytelen barmok tartanak 10 wunderbaumnál kevesebbet a visszapillantó tükrön.
Kérjük a kedves autós kollégákat, hogy kommentben írják meg azokat a szabályokat, amelyeket mi kifelejtettünk.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.