// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Magyar tanítás helyett magyartalanítás a vásárhelyi orvosin

// HIRDETÉS

Az új tanügyi törvény hatálybalépését követő mosolyszünet óta egészen felgyorsult a magyar oktatás visszaszorítása a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen – véli Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője.

Az új tanügyi törvény hatálybalépését követő mosolyszünet óta egészen felgyorsult a magyar oktatás visszaszorítása a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) – véli Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője. A professzor azok után nyilatkozott a Krónikának, hogy hétfői sajtótájékoztatóján Leonard Azamfirei rektor arról beszélt: a román többségű szenátus „bölcsességének és jóindulatának köszönhetően" oszlik meg fele-fele arányban a román és magyar diákok létszáma a felsőoktatási intézmény államilag támogatott helyein.

 Szabó Béla emlékeztetni kívánt az RMDSZ kezdeményezésére 2003-ban született sürgősségi kormányrendeletre, amely kötelezi az egyetem vezetőségét, hogy az utóbbi öt év eredményeinek megfelelően alakítsa a diáklétszámot. „Mivel az utóbbi öt esztendőben ez az arány fele-fele volt, most sem lehetett másként. De úgy tudom, egyeseknek már ez sem tetszik, és elkezdték piszkálni" – mondta el a magyar oktató.

Két évvel ezelőtt feljelentés is érkezett ennek kapcsán az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD), mely azt firtatta, hogy a magyar tagozatra miért lehet kisebb átlaggal bejutni, mint a románra. A bukaresti testület azonban elvetette a diszkrimináció vádját. Idén viszont a roma diákoknak elkülönített hét hely, valamint a tandíjköteles helyek megoszlása miatt zúgolódtak egyesek.

Arra a kérdésre, miszerint jó, vagy sem az előre meghatározott létszám, a rektor hétfőn kitérő, ám mégis egyértelmű választ adott. „Ha válaszolok erre a kérdésre, gondom származhat belőle. Így inkább azt mondom, hogy az lenne az ideális, ami az én diákkoromban volt, vagyis hogy a legjobbak jussanak be, csakis a jegy és ne egyéb tényező számítson" – fejtette ki Azamfirei, aki a 80-as években, vagyis olyan időszakban jutott be az általános orvosi karra, amikor a magyar nyelvű oktatást szinte teljes egészében kiiktatták az egyetemről.

Mint ismeretes, az orvosi román tagozatára idén 9,77-es átlaggal jutott be az utolsó jelentkező, míg a magyar tagozat esetében az is jól járt, aki 9,44-et írt. Hasonló eltérés észlelhető a másik két karon is, ennek megfelelően a gyengébben teljesítő magyar felvételizőknek egyetlen hely sem jutott a fizetéses helyeken.

„Az egyetem vezetősége megfeledkezik arról, hogy amikor évekkel ezelőtt esztendőről esztendőre a magyar jelentkezők teljesítettek jobban, a tandíjas helyeket is fele-fele arányban osztottuk el. Amióta viszont fordult a kocka, a román vezetők hallani sem akarnak arról, hogy itt is 50-50 százalékban osztódjanak meg a helyek" – kifogásolta Szabó Béla. A paritásos elv három évvel ezelőtt borult fel, akkor az RMDSZ-nek kormányhatározattal sikerült kicsikarnia további húsz fizetéses helyet.

A Krónika arra is kíváncsi volt, miért nem biztosítanak külön helyeket a magyar fiataloknak a különböző rövid távú oktatási rendszerben. A fogtechnikumban, a táplálkozástanon és a balneo-fizikoterápián egyelőre kizárólag román nyelvű oktatás folyik. Leonard Azamfirei azzal érvelt, hogy nincs elég magyar oktató, sőt szerinte maholnap az általános orvosi karon sem lesz, aki előadjon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro