// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Új utak épülnek a magyar–román határon

// HIRDETÉS

Autópálya, gyorsforgalmi, kerékpárút – lesz itt minden, kérem. A keretmegállapodás megvan, már csak az kérdés, hogy mikor gurulhatunk át ezeken egyik országból a másikba.

Magyar–román közútfejlesztési keretmegállapodást írt alá csütörtökön Bukarestben Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszterrel, ennek nyomán húsz, határon átnyúló közúti és kerékpáros út épülhet meg európai uniós forrásokból. Az ünnepélyes aláírást követően Seszták Miklós az MTI-nek elmondta, a megállapodás azért fontos, mert a román és a magyar szabályozás szerint minden egyes határon átnyúló projekt esetében külön egyezményt kellene kötni, a keretmegállapodásnak köszönhetően viszont ez nem szükséges, így felgyorsul a határon átnyúló közlekedési infrastruktúra-fejlesztés. A miniszter hangsúlyozta, hogy 2015 végéig el kell számolni ezekkel a projektekkel, a keretmegállapodás nélkül ez nem sikerülhetne.

Az érintett útszakaszok egy része megépült már, de még vannak hátra kisebb-nagyobb szakaszok – magyarázta a tárcavezető. A miniszter külön hangsúlyozta, hogy kerékpáros utak is szerepelnek a projektek között, amit nagy előrelépésnek tekint.
Seszták Miklós elmondta: a találkozón szóba kerültek a magyar–román gyorsforgalmi utak fejlesztési lehetőségei, és egyetértettek: kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a román A1-es (dél-erdélyi) autópálya fejlesztésének, illetve annak, hogy az M43-as hiányzó szakasza minél hamarabb elkészüljön, és a két utat összekössék. A miniszter közölte, örömmel hallotta román kollégájától, hogy a két utat már az év végén összeköthetik.
A tanácskozáson szó esett a román és a magyar kormányok együttes üléseinek hagyományáról, a felek megállapodtak, hogy javaslatot tesznek ennek folytatására gazdasági vezetői csúcstalálkozó formájában.
Liviu Dragnea kiemelte, hogy a húsz közúti és kerékpáros út értéke meghaladja a 80 millió eurót. Hozzátette: a közútfejlesztésnek komoly társadalmi és turisztikai jelentősége van a határ két oldalán élő román és magyar közösségek számára egyaránt. A miniszter hangsúlyozta, egyelőre csak az utak építéséről volt szó, új, állandó jellegű határátkelők megnyitásáról a két ország belügyminisztériumainak kell megállapodniuk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro