// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Erzsébet-tábort avattak Ivóban

// HIRDETÉS

Ilyen nevű helyen csakis jó dolgok történhetnek.

A Hargita hegység lábánál fekvő Ivóban Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes felavatta pénteken a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által építtetett Erzsébet tábort.

A gyermektábor első 156 lakója Erdély szórványvidékeiről érkezett, de a jövő évtől magyarországi gyermekeket is várnak a festői környezetben fekvő táborba.
Semjén Zsolt az ünnepélyes megnyitón elmondta, a nemzet közjogi egyesítésén túl - amely az állampolgárság kiterjesztésével valósult meg - az is fontos, hogy a nemzetrészek be tudják lakni a Kárpát-medencét. Hozzátette, az ilyen táborok azt a célt szolgálják, hogy a Kárpát-medence magyar gyermekei „személyes szálakkal kössék össze" a Kárpát-medence régióit.
Majtényi László, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány főtitkára megemlítette, az Erzsébet programnak másodszor sikerült átlépnie a határokat. A program keretében három éve táboroztatnak határon túli gyermekeket Magyarországon, most pedig felépült az első határon túli tábor. A főtitkár emlékeztetett arra, hogy két évvel ezelőtt épp a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében jelentette be Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára egy határon túli tábor építését. Hosszas keresés után találták meg a tábor számára az ideális helyszínt.
Az alapítvány által megvásárolt 2,7 hektáros telken nyolc hónap alatt felépített 2000 négyzetméteres hasznos területű épület egyszerre 156 gyermek befogadására alkalmas.

Az épületet felszentelő Tamás József, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye segédpüspöke Remete Szent Antal példázatával mondta el, hogy az embernek szüksége van a pihenésre, a kikapcsolódásra, és a tábor ezt a célt szolgálja.
Az első táborozók képviselőjének Semjén Zsolt és Majtényi László átnyújtott egy Erzsébet-zászlót.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro