A Cotroceni- és a Victoria-palota között zajló állóháború újabb epizódjának lehettünk szerda este szemtanúi: az államelnök bejelentette, visszaküldi a tb-csökkentésről szóló törvényt a parlament elé. Na de ki nevet a végén?
Nem sikerült meggyőznie Traian Băsescu államfőt Victor Ponta miniszterelnöknek arról, hogy megvannak a források a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékos csökkentésével kieső költségvetési bevételek pótolására – az államelnök szerda esti sajtótájékoztatóján bejelentette, visszaküldi módosításra a parlament elé a jogszabályt. Újfent leszögezte, ő támogatja a fiskalitás csökkentését, azonban fenntartásai vannak az intézkedés fenntarthatóságával szemben. A kormánypárti politikusok viszont már jelezték, hogy változatlan formában fogják újra elfogadni, majd Băsescuhoz visszaküldeni a jogszabályt. Ekkor az államfőnek már csak egy lehetősége marad, az alkotmánybíróságtól kérhet jogorvoslatot.
Victor Ponta egyébként kedden délután, az üzleti szféra képviselőivel folytatott egyeztetésen több potenciális forrást is megjelölt, amelyből pótolni lehetne a tb-csökkentés miatt kieső költségvetési bevételeket. A miniszterelnök érvelése szerint ugyanis a tb-járulék lefaragása új munkahelyeket teremtene, így több hozzájárulás folyna be az államkasszába, szerinte nőnének az áfabevételek is a potenciális új beruházásoknak köszönhetően, be lehetne ugyanakkor hajtani a fizetésképtelenségi eljárás alatt álló cégek adósságait, továbbá csökkenne Ponta szerint a tb-csalás is.
Ugyanakkor azzal is számolnak, hogy 2015-ben gyorsabb ütemben bővül majd a gazdaság is.
Az üzletemberekből álló Románia Fejlődéséért Koalíció tagjai eközben a keddi találkozón ismételten leszögezték, hogy támogatják a tb-csökkentést, azonban az intézkedésnek hosszú távon fenntarthatónak kell lennie. Mint rámutattak, az adóbehajtás és a költségvetési kiutalások hatékonyságának növelése megoldás lehet ebben a kérdésben.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.