// 2026. október 18., vasárnap // Lukács
Ágoston Hugó Ágoston Hugó

Szakadárok

// HIRDETÉS

Újdon kormánytagunk kezdheti egy jól megérdemelt vakációval, utána pedig az a kis idő valahogy eltelik. Miniszterelnök-helyettesként mindenképpen, művelődésügyi tárcavezetőként pedig egy jó szótár, egy általános műveltségi néplexikon és tapasztalt elődeinek, valamint államtitkárának a támogatása a legkellemetlenebb leégésektől talán megmentheti.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ágoston Hugó
2014. július 22., 07:48

„Most jellemző módon a szakadárok egymás ellen is harcolnak, és mint céloztam rá, a tét a román jobboldal alfahímjének kiválasztása. Közülük különösen fontosak a következő hetek-hónapok Vasile Blaga számára, aki akár a saját nevéről is lemondott volna csak hogy pártja ne kerüljön vissza a Nagy Alapító kezébe. Ha pedig az elnökválasztáson a jobboldal jelöltje – mondjuk a ma biztossá váló Klaus Johannis – nyer (s vonul utána kötelező politikai semlegességbe), akkor a „bulldognak” egyedüli pártelnökként esélye lehet átvenni a jobboldal irányítását.

... És hát nem felütötte a fejét a megosztottság morbusza a mi kis érdekvédelmi szervezetünkben is? Bizony, a kormányból való kiválás kapcsán nézeteltérések, sőt súlyos ellentmondásokat jelző nyilatkozatok is támadtak, mondják és írják. Azt ugyan nem értem, miért kell „sértődéssel” és „bizalomvesztéssel” magyarázni, ha valakit nem vesznek be egy olyan reprezentatív tárgyalócsoportba, amelynek tagjai a szövetségi elnök és a két parlamenti frakcióvezető (szerény nehezteléssel jelzem, engem sem vettek be, pedig lett volna néhány remek ötletem), de mindenképpen dicsérendő, hogy Kelemen Hunor tudathasadásosan sem úgy járt el, mint Crin Antonescu, nem döntött egyedül, hagyta, hogy aki akar, maradjon.

Örvendetes az is, hogy az utódlására kiválasztott jelölt igent mondott, és – Markó Béla, valamint Kelemen Hunor utódaként – kellő önbizalommal tekint a jövőbe. Újdon kormánytagunk kezdheti egy jól megérdemelt vakációval, utána pedig az a kis idő valahogy eltelik. Miniszterelnök-helyettesként mindenképpen, művelődésügyi tárcavezetőként pedig egy jó szótár, egy általános műveltségi néplexikon és tapasztalt elődeinek, valamint államtitkárának a támogatása a legkellemetlenebb leégésektől talán megmentheti. A heccet pedig bírni kell, jó lenne, ha nekünk, egyszerű bólogató választóknak nem kellene pirulnunk. Reménykedhet miniszterelnökhelyettes-jelöltünk a gyors megváltásban is – a Călin Popescu Tăriceanu vezette szakadár reformliberálisok a kormányba (vissza)kerülve feleslegessé tehetik a már amúgy is készen néppárti magyarok jelenlétét. Hogy akkor majd, óhajuk teljesülvén, az eleve kiválás-pártiak mit is csinálnak/mondanak/kifogásolnak, arról fogalmam nincs."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.