Biró Rozália jelölése a kormányfő-helyettesi tisztségre szintén azt jelzi, hogy a szövetségben rendkívül erős az oligarchák befolyása.
„Az már több ízben is bebizonyosodott, hogy a magyar szavazópolgárok nem szavaznak baloldali jelöltre, még akkor sem, ha az RMDSZ erre buzdítja őket. Johannis pedig kisebbségiként még úgy is nagyobb eséllyel pályázhat a magyarok voksaira, hogy nem vállal fel kisebbségjogi ügyeket, és az autonómiát is ellenzi.
Biró Rozália jelölése a kormányfő-helyettesi tisztségre szintén azt jelzi, hogy a szövetségben rendkívül erős az oligarchák befolyása. Mentora és üzlettársa a Bihar megyei RMDSZ elnöke, Kiss Sándor üzletember, aki ellen a korrupcióellenes ügyészség vizsgálódik olyan ügyletek miatt, amelyeket még a Bihar megyei közgyűlés elnökeként bonyolított.
Biró jelölésére már ez is árnyékot vet, az meg pláne, hogy összeférhetetlenség-gyanús ügyei miatt ellene is feljelentést tett a feddhetetlenségi ügynökség. Az ártatlanság vélelme persze mindenkit megillet, de sem az RMDSZ-re, sem általában véve a romániai magyar közösségre nem vet jó fényt, ha miniszterelnök-helyettesére a gyanú árnyéka vetül – igaz, hogy, hogy nem, az ügyészség történetesen éppen alig több mint egy hete ejtette az ügyet.
Végső soron a jelöléssel legalább a román polgárok magyarokkal szembeni gyanúját eloszlathatják. Hiszen ezáltal is bizonyítják, hogy az RMDSZ tényleg nem más, mint a többi, hasonló ügyekben érintett román párt."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.