Hova tovább, PNL?

Bár a romániai magyar közösséget csak közvetve érinti, mégis érdemes odafigyelni arra, hogyan alakul a jelenleg egyetlen, parlamenti képviselettel rendelkező történelmi román párt sorsa a következő hónapokban. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ugyanis jelentős válságon megy keresztül (a jelek szerint szakadás előtt áll), aminek kimenetele az egész országra kihathat, hiszen többek között azon múlik, hogy a novemberi államfőválasztáson baloldali vagy jobbközép elnöke lesz Romániának, hogy a liberálisok hogyan birkóznak meg az előttük álló feladatokkal.

A május 25-i európai parlamenti választáson elszenvedett kudarc nyomán úgy tűnt, a párt vezetői levonták a megfelelő következtetéseket, és a megújulás útját kezdték keresni. Crin Antonescu elnök leköszönt tisztségéből, de előtte még bejelentette: a PNL-t az európai liberálisok pártjából átléptetik a jobbközép, konzervatív erőket tömörítő Európai Néppártba (EPP), és ennek megkönnyítése, valamint a jobbközép erők megerősítése érdekében fúzióra lép az utóbbi években legfőbb ellenfelének tekintett Demokrata-Liberális Párttal (PDL).

Mindez elméletben nagyon jól hangzott, csakhogy egyrészt a fúzió sem megy könnyen, mivel a PDL-sek nem szívesen vennék, hogy gyakorlatilag nyom nélkül eltűnjenek a süllyesztőben, másrészt a liberálisok közül sem mindenki ért egyet azzal, hogy a párt feladja hagyományos doktrínáját. (Bár ez valójában semmit sem jelent, Romániában teljesen mindegy, mi szerepel egy párt nevében doktrínaként, úgyis a pillanatnyi, vagy rövid távú érdekei mentén politizál, ami akár azt is eredményezheti, hogy a nevében szereplő politikai irányzattal szöges ellentétben cselekszik).

Ennek nyomán pártszakadás látszik körvonalazódni, a PNL korábbi elnöke, Călin Popescu Tăriceanu, egykori miniszterelnök állt annak a mozgalomnak az élére, amely a PNL irányváltása nyomán a párt politikusainak egy részével új liberális pártot hozna létre, Liberális Reformpárt néven.

Tăriceanu ugyan viszonylag fegyelmezett pártkatona volt azóta, hogy a 2008-as parlamenti választáson elszenvedett kudarc után távoznia kellett a PNL éléről, ahol Antonescu vette át a helyét, de azért az azóta eltelt időszakban gyakran adott hangot a pártvezetésétől nem egyszer szögesen eltérő véleményének. Ez egy darabig hiteles is volt, főleg akkor, amikor Antonescu következetlen és ellentmondásos politikájával szembesült.

Azt követően azonban, hogy Antonescu felrúgta az amúgy kizárólag a Traian Băsescu államfő elleni gyűlölet és bosszúvágy összekovácsolta koalíciót a szociáldemokratákkal, Tăriceanu mindent megtett annak érdekében, hogy helyreállítsa a koalíciót, amikor pedig kudarcot vallott, kilépett a pártból.

Pedig a koalíció a legkevésbé sem volt korrekt: hiába kapott a PNL elvileg befolyásos tárcákat (pénzügy, gazdaság), a PSD olyan „árnyékminisztériumokat” (költségvetési, nagyberuházási) hozott ezekkel párhuzamosan létre, amelyek biztosították, hogy a szociáldemokraták kezelhessék a pénzeket. A PNL számára egyre kínosabb lett az amúgy ősellenségnek számító PSD-vel fennálló frigy, és amikor sokasodtak a jelek, hogy a PSD-s vezetők egy része az előzetes megállapodás ellenére mégsem támogatná Antonescu államfőjelöltségét, illetve mivel úgy látta, hogy a kevés sikert hozó kormányzással szemben a választások előtt jobban járhatnak, ha ellenzékbe vonulnak, lépett.

Tăriceanu ugyan a párt érdekeivel és a kormányzás előnyeivel próbálta ellenkezését magyarázni, azonban sejthető volt, hogy a felszín alatt személyes érdekek is meghúzódhatnak. Ezt erősítette meg az a tény, hogy a PSD – hálából azért, mert kitartott a koalíció mellett – támogatta, hogy őt válasszák meg a szenátus élére a leköszönt Antonescu helyett.

Ez persze a legkevésbé sem önzetlen cselekedet, hiszen Tăriceanu jelenleg a PSD falovaként működik a jobbközép oldalon. Új pártjával, valamint tervezett saját indulásával az államfőválasztáson jelentősen csökkentheti a jobbközép erők esélyeit az elnökválasztáson, a PSD malmára hajtva ezzel a vizet.

A kérdés most az, hogy a liberális párt hagyományos szavazói közül hányan gondolják úgy, hogy a liberalizmus értékeit egy olyan párt őrzi meg hitelesen, amely a szociáldemokraták szekerét tolja a jobboldallal szemben.

A PNL támogatottságát ugyanis Antonescu kapkodó és következetlen politizálása mellett jórészt PSD-vel megkötött szövetség erodálta, ezért egyáltalán nem biztos, hogy Tăriceanu kezdeményezése elnyeri a zömmel jobbközép érzelműként számon tartott liberális szavazók bizalmát.

A PDL-lel fuzionáló PNL sem marad ugyanakkor lényegesen hitelesebb, hiszen hivatalosan is elhagyja a liberális közösséget. Mindennek fényében könnyen megtörténhet, hogy az „osztódással szaporodó” jobbközép, amelynek egyik szereplője ráadásul a PSD tenyeréből eszik, a fúzió és a néppárti csatlakozás ellenére is kénytelen lesz vereséget elkönyvelni a soron következő államfőválasztáson.