// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A szegény országok polgárai csak ne mozogjanak olyan szabadon!

// HIRDETÉS

Megszabná a Konzervatív Párt, hány román állampolgár dolgozhat Nagy-Britanniában.

Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a kormányzó brit Konzervatív Párt a jelenlegi tagállamokra is kiterjedő számszerű bevándorlási korlátozást kíván bevezetni a szegényebb kelet-európai EU-társállamokkal szemben. A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapnak magas beosztású kormányilletékesek elmondták: London korlátokat akar állítani a bevándorlás elé olyan uniós országok esetében, amelyeknek hazai összterméke (GDP) „eltér" Nagy-Britanniáétól. „Továbbra is fogadnánk például románokat, de megszabnánk egy felső számszerű határt arra, hogy hányan jöhetnek" – idéz egy név nélkül nyilatkozó kormánytisztviselőt a brit lap.

Mint ismeretes, a Konzervatív Párt vezette brit kormánykoalíció az utóbbi hónapokban sorra jelentette be az uniós állampolgárok nagy-britanniai munkavállalási feltételeinek szigorítását, és az unión belüli szabad munkavállalás egész rendszerének átalakítását is követeli. David Cameron miniszterelnök tavaly év végén a Financial Times című üzleti napilapban megjelent cikkében részletesen is ismertette London e követeléseit. A kormányfő akkori írása szerint olyan új megállapodást kell kötni, amely az EU „központi, ám nem minden feltétel nélküli" alapelveként ismeri el a munkaerő szabad áramlását az unión belül, és amely lelassítja a hozzáférést egymás munkapiacaihoz mindaddig, amíg nem lehet biztosra venni a 2004-es keleti EU-bővítés utánihoz hasonló, nagyon nagy arányú migráció elkerülését.
A konzervatív párti brit kormányfő már abban a cikkben is indítványozta, hogy az új EU-tagállamok egy főre jutó jövedelmének el kellene érnie egy bizonyos szintet, mielőtt teljesen szabaddá válik állampolgáraik számára a munkavállalás más uniós országokban. Ez a javaslat a jövőben EU-taggá váló új tagországokra vonatkozott, a The Sunday Telegraph azonban hangsúlyozza, hogy a Konzervatív Párt vezető tisztviselői által felvázolt új, „radikális" tervek alapján a korlátozások az Európai Unióba már felvett, de a brit jövedelmi szintektől még elmaradó tagállamokra is kiterjednének.
A vasárnapi brit lap szerint a Konzervatív Párt „legfelső szintjein is" támogatott elképzelésekből egy „kétkörös Európa" modellje rajzolódik ki. A külső körbe Nagy-Britannia mellett Dánia és Svédország tartozna; ezek az országok hivatalosan deklarálnák, hogy soha nem csatlakoznak a „belső körbe" tartozó, mind szorosabb integrációra törekvő euróövezethez, ehelyett az EU-val folytatott kereskedelemre összpontosítanának, de a jelenleginél sokkal lazább társulási formában.

Cameron egyébként már korábban bejelentette, hogy a brit–EU viszonyrendszer alapvető újratárgyalására törekszik az Európai Bizottsággal, és 2017-ig népszavazást tervez kiírni a brit EU-tagság jövőjéről. A brit választóknak a Brüsszellel tervezett tárgyalássorozat eredményei alapján kellene dönteniük arról, hogy az Európai Unión belül vagy azon kívül szeretnék tudni hazájukat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro