// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Továbbra sem kellenek Floreának a kétnyelvű utcanévtáblák

// HIRDETÉS

Marosvásárhely polgármestere szerint a közigazgatási törvény nem teszi lehetővé kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését, pont úgy, ahogy tiltja, hogy a közlekedési táblák kétnyelvűek legyenek.

Miközben Marosvásárhely magyarsága azt várja, hogy beteljesüljön Peti András alpolgármesternek a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó ígérete, Dorin Florea polgármester azt hangoztatja: a közigazgatási törvény nem teszi lehetővé, hogy a megyeszékhelyen kétnyelvű utcanévtáblákat helyezzenek ki. Arra az újságírói kérdésre, hogy miután a hétvégén a helyére került a Dr. Kozma Béla kétnyelvű tábla, ezután is ilyen iramban és módon fogják „szotyogtatni” a román és magyar feliratú utcanévtáblákat, vagy egyszerre helyezik ki őket. Dorin Florea  kijelentette: „a Peti-táblácskákat (plăcuţele lui Peti) nem fogják kitenni”.

Megismételte, amit korábban is mondott: a közigazgatási törvényben nem szerepel a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó előírás, s a városháza pontosítást kért ez ügyben a szakminisztériumtól. Azt a választ kapták, hogy a törvény nem teszi lehetővé kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését, pont úgy, ahogy tiltja, hogy a közlekedési táblák kétnyelvűek legyenek. „Az RMDSZ-en belül nézeteltérések vannak a kétnyelvű táblák kihelyezését illetően, és Peti András próbál mindenkinek megfelelni. Sajnos vannak olyanok, akik csak a feszültséget akarják szítani a románok és a magyarok között, ezért nyilatkoznak állandóan a kétnyelvű táblákról és az Unirea Főgimnázium beolvasztásáról. A politikusoknak nem kellene beleszólniuk a közigazgatási ügyekbe és a tanügybe sem” – mondta Florea.

A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) vezetője, Szigeti Enikő viszont a Székelyhon érdeklődésére ismételten leszögezte: Románia aláírta a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelyben a helységnevek  kétnyelvű feliratozása, használata tételesen szerepel. A háttérjelentések nyomán a szakértők  pontosítottak: a földrajzi helységnevekre vonatkozó részek érvényesek az utcanévtáblákra is. Példa is volt, az utcanévtáblákon helyesen így kell szerepelniük a neveknek: str. Justiției/ Bíróság utca.

„Az országban számos településen, Maros megyében például Mezőbándon és Marosszentgyörgyön a helyi önkormányzatok határozatot fogadtak el a kétnyelvű táblákról, s mivel a prefektus nem támadta meg, életbe tudták ültetni. Ha a prefektus nem támadott meg egy ilyen fontos, a kétnyelvűségre vonatkozó határozatot, azt jelenti, hogy az törvényes. Ha a szomszédos településeken megfelelő volt, akkor Marosvásárhelyen is törvényes lenne.”  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro