// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Nem bűncselekmény Nyírő-estet szervezni

// HIRDETÉS

Lezárták a gyergyói megemlékezés ügyét. Az ügyészség szerint nem olyan személyre emlékeztek, akit elítéltek volna az emberiség ellen elkövetett bűntény miatt, és fasiszta, idegengyűlölő, zsidóellenes gondolatok népszerűsítésére sem került sor.

Lezárták a gyergyószentmiklósi Nyírő-megemlékezés kivizsgálásának ügyét, az ügyészek szerint a januári rendezvény szervezői nem követtek el bűncselekményt – olvasható a nyomozást lezáró értesítésben.

dokumentumot, miszerint a vizsgálatot bűncselekmény elkövetésének hiányában beszüntetik, Crudu Irinel Valeriu gyergyószentmiklósi főügyész írta alá.

Mint ismeretes, a hivatásos feljelentő Dan Tănasă és a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége nevében Aurel Vainer tett feljelentést a gyergyószentmiklósi Nyírő-megemlékezés szervezői ellen, az ügyészség ezt követően indított el vizsgálatot.

Az eseményt az Ethnographia Gyergyoiensis Alapítvány nevében Kisné Portik Irén, a Rákoczi Szövetség részéről pedig Selyem Antónia kezdeményezte Gyergyószentmikóson Nyírő József születésének 125., illetve Tompa László halálának 50. évfordulójára. Kisné javaslatára – aki az önkormányzat kulturális felügyelői munkakörét is betölti – a város saját programjai sorába emelte az eseményt. Ám mielőtt sor kerülhetett volna az ünnepségre, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (FCER) tiltakozásának adott hangot amiatt, hogy a „gyergyószentmiklósi hatóságok” megemlékezést rendeznek Nyírő József író tiszteletére.

A megemlékezést ennek ellenére megtartották, majd elindult az ügyészségi vizsgálat. Kisné Portik Irént és Selyem Antóniát kezdeményezőként, Pál Leventét, a művelődési ház igazgatóját, illetve Balázs József festőművészt tanúként hallgatták ki.

A június 28-án meghozott ügyészségi döntést 30-án kézbesítették Kisné Portik Irénnek, amelyben részletesen olvasható az eljárás folyamata, a tanúk által elmondottak alapján az esemény mozzanatai, résztvevőinek száma. Olvasható benne az is, hogy az Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Nemzeti Intézettől kapott átirat szerint nem létezik olyan dokumentum, amely szerint Nyírő Józsefet bűnösnek találták volna fasizmus, rasszizmus vagy más, közösség ellen elkövetett bűntényben. A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségétől kért bizonyítékok, dokumentumok kapcsán válaszként az érkezett, hogy újabb aktákkal ugyan nem tudnak szolgálni, de hangsúlyozták, hogy „Nyírő zsidóellenessége közismert volt”, és ezt internetről levett írásokkal kívánták alátámasztani.

A gyergyószentmiklósi ünnepségen nem olyan személyre emlékeztek, akit elítéltek volna az emberiség ellen elkövetett bűntény miatt, és fasiszta, idegengyűlölő, zsidóellenes gondolatok népszerűsítésére sem került sor a rendezvényen, így a bűnvádi eljárást lezárják – derül ki az ügyészségi átiratból, mely arra is kitér, hogy a felek 20 napon belül fellebbezhetik meg a döntést a Hargita megyei ügyészségen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro