// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Megint a mi zsebünkről van szó

// HIRDETÉS

Nő a minimálbér, olcsóbb a villany. De drágul a gáz és a közlekedési bírságok. Ki jön ki ebből jobban, mi vagy az államkassza?

2,5 százalékkal emelkedik a gáz ára július 1-jétől a háztartási fogyasztóknak, az ipari fogyasztóknál a drágulás 1,5 százalékos lesz. A drágulást a nyersanyag árának liberalizálása eredményezi, amit a kormány a nemzetközi hitelezőivel szemben vállalt. Az áremelkedést leginkább télen fogja megérezni a lakosság, mert – mint ismeretes – számos városban tönkrementek a távhőszolgáltató vállalatok, és sok helyen gázzal fűtenek.
Az idén már harmadik alkalommal drágult a gáz, legutóbb árpilis 1-jén 2 százalékkal. A hatóságok októbertől újabb 3 százalékos áremelkedést helyeztek kilátásba, így az év végéig várhatóan összesen 8 százalékkal kerül többe a gáz, ami elemzők szerint kevesebb lesz a tervezetthez képest, hiszen az év elején még 10 százalékos drágulást terveztek.
A gáz árának emelkedését kissé ellensúlyozza, hogy a villamos energia júliustól 2,6 százalékkal olcsóbb, erről az energiaárakat szabályozó hatóság már rendeletet adott ki.
Eközben szintén július 1-jétől a minimálbér 900 lejre emelkedik a jelenlegi 850 lejről. Mint ismeretes, legutóbb az év elején nőtt 800 lejről 850 lejre.
Ezáltal ugyanakkor a közlekedési szabályok megsértése miatt kiszabott bírságok is nőnek, ezeknek értéke ugyanis a minimálbérhez van kötve. Így a legkisebb bírság 170 lejről 180 lejre emelkedik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro