Vannak a PSD-ben olyan politikusok, akik nagyon szeretnék, ha Victor Ponta elvállalná az államfőjelölti szerepet. Előfordulhat, hogy a pártelnöki tisztségre ácsingóznak.
Az utóbbi időszakban mintha növekedne a feszültség a kormányzó Szociáldemokrata Pártban (PSD). Igaz ugyan, hogy jelentős fölénnyel megnyerték a május 25-i európai parlamenti választást, azonban az elért 37 százalék elmarad a várt több mint 40-től, ráadásul a választás eredménye nyomán a jobbközép erők eldöntötték, hogy összefognak, ami jelentős mértékben megnöveli az esélyüket arra, hogy egyenlő félként álljanak ki a korábban lefutottnak tűnő novemberi államfőválasztáson.
A PSD mozgástere beszűkült, mivel két törpe szövetségesén, a Románia Fejlődéséért Országos Szövetségen (UNPR) és a Konzervatív Párton (PC) kívül legfeljebb a populista, komolytalan, doktrína nélküli, ráadásul szintén törpe méretűre zsugorodott Dan Diaconescu Néppártra (PPDD) számíthat, amelynek vitatott elnöke, a bulvártévé-tulajdonos Dan Diaconescu az elmúlt évek egyik legnagyobb, az ország számára jelentős gazdasági hátrányt okozó szélhámosságáért felelős. Ismeretes, hogy a 2012-es választások előtt ő is jelentkezett az Oltchim vegyi kombinát privatizációs tenderén, és csak miután csillagászati összegről szóló vásárlási ajánlata nyomán megnyerte azt, derült ki, hogy nincs pénze a tranzakcióra, az egészet csupán kampányfogásnak szánta.
A szociáldemokraták ráadásul továbbra sincsenek könnyű helyzetben, mivel még mindig nincs saját jelöltjük az államfői tisztségre. A Nemzeti Liberális Párttal (PNL) szövetségben elért kétharmados többségük a PNL kormányból való kilépésével elolvadt, és miután a szövetség közös államfőjelöltje a PNL elnöke, Crin Antonescu volt, a PSD-nek saját jelölt után kell néznie. A legesélyesebbnek Victor Ponta pártelnök-kormányfő tűnt, a közvélemény-kutatások is az ő győzelmét vetítették előre. Csakhogy az EP-választások után sok minden megváltozott, a jobbközép erők összefogása esélyt teremthet egy széles támogatottságot élvező, a baloldallal eséllyel szembe szálló jelölt állítására.
Pontának szemmel láthatóan nem fűlik a foga az államfőjelöltséghez – és ez már az EP-választások előtt is így volt. Látszott, hogy – fiatal politikusként - túl korainak tartja még, hogy államfői babérokra törjön. Most ráadásul még a korábban biztosnak tűnő győzelme is kérdésessé vált, ezért nem csoda, ha tovább lebegteti, hogy hajlandó-e harcba szállni az elnöki tisztségért, vagy sem. Egy esetleges vereség ugyanis könnyen politikai karrierjének derékba törését jelentené.
Eközben a párton belül már van, aki a Ponta utáni időszakra készül. Liviu Dragnea ügyvezető elnök nem győzi az összes lehetséges nyilvános fórumon hangsúlyozni, hogy Ponta lesz az államfőjelölt. Ezzel egyrészt cáfolni próbálja a 2009-es államfőválasztáson alulmaradt Mircea Geoană volt pártelnök kijelentését, miszerint ő is rajta van a párt államfőjelöltjeit felsoroló listán, másrészt olybá tűnik, mintha ezzel akarná jelezni: ő maga dédelget pártelnöki ambíciókat, ezért szeretné, ha Ponta végre félreállna, és átadná neki a helyét.
Mindez azt eredményezheti, hogy az immár kétesélyesnek tűnő államfőválasztás előtti időszakban a kormánypárton belül az EP-győzelem ellenére is folytatódnak, sőt erősödnek a pozícióharcok, ami még tovább ronthatja majd a szociáldemokraták esélyeit az elnöki tisztség elhódítására.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.