// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

A rendőrséggel levelezik Csíkszereda önkormányzata

// HIRDETÉS

Sajátosan értelmezi a törvényt a csíkszeredai rendőrfőnök. Bükkfanyelven írott levelében megmagyarázza, miért nem köteles a rendőrség magyar nyelven is tájékoztatni a lakosságot Székelyföldön.

Több izgalmas kérdés, többek között az anyanyelvhasználati jog, a Wass Albert-estek, az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés, valamint a rendőrök okozta három halálos áldozatot követelő márciusi autóbaleset is szóba került a csíkszeredai önkormányzat és a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság levélváltásakor.

Az önkormányzat még májusban írta meg 19 kérdést tartalmazó levelét a rendőrségnek, a válasz azonban csak most érkezett meg, miután a két intézmény vezetői közötti személyes találkozók sorra meghíusultak.   

Fekete Kászoni Titus rendőrparancsnoknak a csíkszeredai önkormányzat kérdéseire adott válaszait a Székelyhon portál ismertette kedden. A rendőrfőfelügyelő a törvényes előírások hiányával magyarázta azt a tényt, hogy a 83 százalékban magyarok által lakott Hargita megyében a rendőrség honlapján kizárólag román nyelvű szövegek érhetők el. Szerinte a létező törvények csak az önkormányzatoknak alárendelt, és a központi irányítású, úgynevezett dekoncentrált intézmények számára szabják meg a kisebbség nyelvének a használatát azokon a településeken, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot. „A törvényi keret elemzése” azt jelzi, hogy „a megyei rendőrkapitányságok nem dekoncentrált közszolgálatokként vannak megszervezve” – áll a rendőrparancsnok levelében. Ez szerinte azt jelenti, hogy a rendőrségre nem vonatkoznak az anyanyelvhasználatot biztosító törvények.

Tudnak magyarul a rendőrök 

A rendőrparancsnok szerint a Hargita megyében dolgozó rendőröknek 15-20 százaléka magyar nemzetiségű, a polgárokkal közvetlen kapcsolatban levő rendőrök többsége azonban ismeri a magyar nyelvet. „Hazánkban a román a hivatalos nyelv, és ezt hazánk minden polgárának kötelessége ismerni” – tette hozzá Fekete Kászoni Titus.

A rendőrparancsnok a Wass Albert ellen 1948-ban hozott halálos népbírósági ítéletre hivatkozva magyarázta, hogy a rendőrség kihallgatott egy 17 éves lányt, aki Wass Albert írói munkásságával kapcsolatos rendezvényt szervezett. Szerinte a beidézett lány tolmácsot kaphatott volna a kihallgatásra, ha ezt igényelte volna. 

A rendőrparancsnok szűkszavú választ adott az önkormányzatnak arra a kérdésére, hogy miért hurcolják be a rendőrségre évről-évre azokat a fiatalokat, akik az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés évfordulóján plakátokon hívták fel a közvélemény figyelmét gyulafehérvári kiáltványnak arra a passzusára, amelyben autonómiát ígértek a magyarok számára. „Plakátokat csak a helyi hatóságok kijelölt és engedélyezett helyeken lehet kitűzni” – áll a válaszban. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro