// 2026. október 16., péntek // Gál

Nem razziáznak a medvék Tusnádfürdőn

// HIRDETÉS

Egy darabig legalábbis. Mert mindjárt itt a Tusványos, és ők sem bolondok, hogy kimaradjanak egy ekkora buliból.

Befogták és elszállították Tusnádfürdőről azt az anyamedvét, amelyik három boccsal járt be rendszeresen a városba élelmet szerezni, és rettegésben tartotta a székelyföldi település lakóit - közölte az Agerpres hírügynökség.

A medvecsaládot három heti megfigyelés után csalogatták be hétfő hajnalban egy ketrecbe a tusnádfürdői vasúti állomás mellett. Ott elkábították az állatokat, és egy másik megyébe szállították őket. Az anyára helymeghatározó (GPS) jeladó készüléket szereltek, amely annak a megfigyelését teszi lehetővé, hogy milyen mértékben sikerül beilleszkednie új környezetébe - magyarázta Domokos László, a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség igazgatója.

A környezetvédelmi hatóságok arra készülnek, hogy ezen a héten egy másik két bocsos anyamedvét is befogjanak és elvigyenek Tusnádfürdőről.  A garázdaságok nem ritkák a faluban,  az is előfordult már, hogy egy medve

betörte egy idős asszony házának az ajtaját,

és bement az előszobába élelemért. Egy évvel ezelőtt pedig Korodi Attila jelenlegi környezetvédelmi miniszter szüleinek a gazdaságába is betörtek és elpusztították a majorságot. 

Az erdészeti és környezetvédelmi szakemberek szerint az európai medvék harmadrésze Romániában található. A közelmúltban Romániában számba vett 6000-6300 medve jelentős hányada a Székelyföldön él. Kovászna megyében 1200 medvét, Hargita megyében ezret számoltak meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
Krónika

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro