// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

DD: elég volt az RMDSZ-es zsarolásból!

// HIRDETÉS

Egyre érdekesebb ez a kormányralépősdi. Most éppen Dan Diaconescu szeretné ellenzékbe taszítani az RMDSZ-t. Lássuk, kit választanak végül a szociáldemokraták.

Fenyegetőzéssel reagált Dan Diaconescu arra, hogy az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor közölte: ellenzi a Dan Diaconescu Néppártnak (PPDD) a kormányba való bevonását. A bulvártévé-tulajdonos üzletember kedden este az egyik hírcsatornának nyilatkozva azt mondta: előfordulhat, hogy pártja kormányra lépéséhez az RMDSZ ellenzékbe taszítását szabja feltételül.

„Megtörténhet, hogy mi nem vállalunk közösséget az RMDSZ-szel, és azt mondjuk: vagy mi, vagy ők. Előfordulhat, hogy nekem sikerül eltávolítanom a kormányból az RMDSZ-t. Elég volt az RMDSZ-es zsarolásból!” – nyilatkozta Diaconescu.

Szerinte a magyar alakulat azért ellenzi pártja kormányra lépését, mert néhány hónappal ezelőtt azt mondta: a PPDD csak abban az esetben lép be a kormányba, ha az RMDSZ ellenzékbe kerül. A másik ok az, hogy a PPDD kötelezővé tenné a választásokon való részvételt, ebben az esetben pedig az RMDSZ nem érné el az 5 százalékos parlamenti küszöböt.

„Távozzatok, testvérek! Ezt üzenem az RMDSZ-nek, mivel így valósul meg Dan Diaconescu álma” – mondta a bulvártévés.

Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a PPDD mégsem kerül olyan helyzetbe, hogy feltételeket szabhasson. Liviu Dragnea, a PSD ügyvezető elnöke már arról beszélt, hogy a tárgyalásokon szó sem volt a PPDD kormányra lépéséről, és Victor Ponta kormányfő is azt mondta, a kormány összetételének módosulása csak a koalíciós partnerekkel való egyeztetés nyomán történhet meg.

Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, a szövetség korábbi elnöke szerdán az RFI rádiónak nyilatkozva leszögezte: ha az RMDSZ nem akarja, a PPDD nem kerül be a kormányba.

Mint beszámoltunk, a szövetséggel közösen kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) múlt héten jelentette be, hogy megkísérel a PPDD-vel helyi szinten koalíciós megállapodásokat kötni, hogy ahol ez lehetséges, biztosítsa a többséget a helyi és a megyei önkormányzatokban. De közben a felek a kormányra lépésről is szót ejtettek, és a sajtó zsíros tisztségeket emlegetett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro