Mától minden csak a fociról szól

Négyévente jelentkezik, egy hónapig tart, és a férfiak jelentős része ilyenkor több mint négy hétre kifordul önmagából: igen, ismét itt a labdarúgó-világbajnokság. Ma este kelet-európai idő szerint este tizenegy órakor – természetesen a minden bizonnyal látványos, és a brazilokkal kapcsolatos sztereotípiáktól ezerszázalékosan mentes nyitóünnepség után – a házigazda Brazília és Horvátország közötti mérkőzéssel veszi kezdetét az egyhónapos őrület, amely a július 13-i döntőig tart majd.

Az európai focirajongók az 1994-es egyesült államokbeli vb-hez hasonlóan egy hónapon keresztül szopórollerről követhetik nyomon a meccsközvetítéseket, hiszen az időeltolódás miatt a legkorábbi mérkőzés is este hétkor kezdődik majd. Vagyis a csoportkörben helyi idő szerint 13 órától (kelet-európai idő szerint 19), 16 órától (22), 17 órától (23), 19 órától (1) és 22 órától (hajnali 4) játsszák a meccseket.

Azaz garantált, hogy ha a kánikula miatt nem csökkenne amúgy is a munkavállalók termelékenysége, az éjszakai meccsek bámulása, illetve az ezzel járó izgalom/örömmámor/idegösszeroppanás miatt a következő egy hónapban nem sok mindenre lesznek jók a focirajongó alkalmazottak. (A meccseket a magyar és a román közszolgálati televízió is közvetíti. Külön izgulhatunk, hogy a budapesti közszolgálati csatornák a téli olimpia példájára ne sötétüljenek majd el a meccsek időtartamára a csúnya közvetítési jogi problémák miatt).

A meccsek menetrendjéről itt tájékozódhat.

Óriási költségek, késések, tüntetések

A világbajnokságot amúgy eddig amolyan délies lazaság jellemezte, a tizenkét stadionból jó néhány kapcsán tulajdonképpen csak az első sípszó pillanatában derül ki, hogy elkészült-e időre. A focit amúgy vallásos rajongással imádó brazilok körében az is kiverte a biztosítékot, hogy mintegy 14 milliárd dollárnyi közpénzt költöttek a világbajnokság előkészületeire – stadionépítésre, valamint infrastruktúrafejlesztésre, ám utóbbi szintén kívánni valót hagy maga után. Rossz nyelvek szerint a magas szintű korrupció miatt.

Az elmúlt hónapokban ezért számos társadalmi réteg utcára vonult az ellen tiltakozva, hogy a közalkalmazotti bérek és a szociális kiadások növelése helyett stadionok épülnek a közpénzekből. Tüntettek a tanárok és a hátrányos helyzetűek, de még a bennszülött indiánok is – a megmozdulások nem egyszer zavargásokba fulladtak, miután a tüntetők összecsaptak a rendfenntartó erőkkel.

Ez értelemszerűen nem töltötte el osztatlan lelkesedéssel a torna résztvevőit, akik nem szívesen mentek olyan országba focizni, ahol bármelyik napon előfordulhat, hogy feldühödött helybéliek ezrei nem a csapatoknak akarnak szurkolni, hanem legszívesebben felgyújtanák a stadiont.

Topválogatottak gyülekezője

A tornán 32 csapat vesz részt, a legtöbb válogatottat Európa delegálta. A résztvevőkről és a helyszínekről itt talál adatokat.

Magyarország és Románia már évek óta nem jutott ki a világbajnokságra, úgyhogy az erdélyi szurkolók alapvetően semlegesek lesznek, hiszen az ismert, sajnálatos körülmények között erdélyi válogatott nem is létezik. Szurkolni így csak a minőségi focinak lehet, na meg annak, hogy az európai csapatokat ne viselje meg túlzottan a délszaki klíma.

A topcsapatok gyakorlatilag hiánytalanul ott vannak, a négy évvel ezelőtt győztes spanyolok címet védenének, a németek, az olaszok, a franciák és a portugálok pedig ezt természetesen szeretnék megakadályozni. Dél-Amerikából is ott vannak a foci óriásai: az ötszörös világbajnok házigazdák már csak a hazai pálya előnye, a több milliónyi fanatikus szurkoló miatt is esélyesnek számítanak, de befigyel természetesen

a fő rivális Argentína és Uruguay is.

Utóbbi nevének hallatán sok brazil arca kezd rángatózni, hiszen amikor legutóbb, 1950-ben rendezhette Brazília a vébét, a döntőben a Maracana stadiont csordultig töltő, valamivel több mint kétszázezer néző előtt épp az uruk énekelték ki a sajtot az auriverde szájából. (Hogy az elcsépelt sportpaneloknak is megadjuk, ami jár nekik).

A nyalánkságok kedvelőinek megemlítjük, hogy a négy évvel ezelőtti, küzdősport-elemekkel gazdagított és ibériai győzelemmel végződött döntő résztvevői, Spanyolország és Hollandia ezúttal már a csoportkörben összemérhetik erejüket a B csoportban, és ezúttal talán egymás helyett inkább a labda rúgására helyezik majd a hangsúlyt.

Külön érdekességet jelentenek az angolok, a modern futball feltalálói, akik már hetek óta rinyálnak amiatt, hogy csoportmeccseiket a többi, tengerparti vagy ahhoz közeli helyszíntől elképesztő távolságban, az amazóniai őserdő kellős közepén fekvő Manausban kénytelenek játszani.

Mondjuk annyiban igazuk van, hogy az észak-európai klímához szokott szigetországiak számára nem a legmegfelelőbb környezet a közel százszázalékos páratartalom és a negyven fok árnyékban, valamint a számtalan, a lakott településekre is bemerészkedő kígyó- és rovarfajta. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az angolok minden olyan helyet előszeretettel pocskondiáznak, ahol júniusban huszonöt fok fölé kúszik a hőmérséklet higanyszála, nem szakad az eső, és nem kapható minden sarkon előző napi Times-ba csomagolt, olajban tocsogó rántott hal és rósejbni.

Ráadásul a legfrissebb hírek szerint a manausi stadionban – amely a lírai Arena de Amazonia névre hallgat – pocsék a gyep minősége, ami egy angol számára személyes sértéssel ér fel. (Lásd: az ötszáz éve nyírt).

Talán néhány olvasó számára elégtételt jelent, hogy a rendszerint szimpatikus bunkerfocit játszó olasz válogatott – amelyről egy sportkedvelő zeneszerző előbb-utóbb A futball halála címmel komponál majd balettet – ugyancsak Manausban játszik, és a D csoportban az angolokkal mérkőzik majd meg.

A mindig esélyesnek tartott,

de a világbajnoki címet utoljára 1990-ben, Olaszországban elhódító német válogatott a G csoportban vitézkedik, és sokak várakozása szerint úgy száguldanak majd végig a mezőnyön, mint annó Guderian tábornok páncélosai fél Európán, és legfeljebb majd a négy között lehet őket megállítani. Ehhez még a csoportban többek között Portugáliával kell megküzdeniük, amely a világ egyik legjobb és leggólerősebb játékosával, a többször is Oscar- és Golden Globe díjra felterjesztett Cristiano „Műesés” Ronaldóval áll majd ki.

Franciaország 1998 óta, amikor hazai pályán megszerezte a világbajnoki címet, meglehetősen hektikusan szerepel, emlékezetes, hogy már 2002-ben a csoportkör után kénytelen volt búcsúzni, miután még egykori gyarmatukat, a rendkívüli játékerőt képviselő Szenegált sem tudta legyőzni. Ugyancsak a csoportkör jelentette a végállomást 2010-ben – a kettő között, 2006-ban viszont döntőt játszottak.

Igaz, francia szempontból az is csak Zidane félelmetes fejjátékáról maradt emlékezetes, amikor sajátos mozdulattal mellkason fejelte a rendkívül megnyerő modorú olaszt, Marco Materazzit, miután az állítólag kétségbe vonta családja hölgyatgjainak erkölcsös életvitelét.

A házigazda brazilok

kapcsán mindig kijelenthető, hogy esélyesek a végső győzelemre, a kérdés az, hogy elbírják-e a nyomást, amit az igényes hazai közönség előtt való játék jelent. A brazilokhoz rendszerint a pörgős, látványos „szambafoci” képzete társul, ám aki erre számít, annak csak annyit mondanánk, hogy jelenleg sokan a brazil válogatott védelmét tartják a legacélosabbnak a mezőnyből.

Perui sámánok a héten már megjósolták, hogy Brazília lesz a világbajnok, és a hazai szurkolók is úgy állnak a dologhoz, hogy aki kétségbe vonja az auriverde végső sikerét, azt legszívesebben argentin mezbe öltöztetve, „Minden brazil falábú” felirattal a hátán hajtanák ki Rio főutcájára.

Ha már Argentína: a gauchókat is sokan titkos esélyesnek tartják, bár azt még a legvérmesebb Buenos Aires-i szurkoló sem merné szívére tett kézzel kijelenteni, hogy a válogatott világverő védelemmel rendelkezne. Ilyenkor persze azt szokták mondani, hogy sebaj, elég, ha mindig csak egy góllal többet szerez a támadó sor, mint az ellenfél. Nos, Messi személyében gólerős gólvágó van – a kérdés csak az, milyen formában van, társai mennyire tudják majd kiszolgálni, illetve hogy az ellenfél védelme milyen mértékben veszi le a pályáról.

Említsük még meg Uruguayt: a kis ország nagy válogatottja szintén a titkos esélyes cím büszke birtokosa, és olyan játékosokkal, mint Suarez, Cavani és Forlán, ez nem is meglepő. Négy éve a legjobb négy közé jutottak, most majdnem hazai környezetben bizonyíthatnak.

Afrika is delegált

néhány, korábban egész jó teljesítményt nyújtó csapatot. Kamerun viszont most inkább arról híres, hogy a válogatott tagjai az alacsony prémium miatt behisztiztek, és nem voltak hajlandóak felülni a Brazíliába tartó repülőgépre, amíg a szövetség meg nem ígérte, hogy növelik a bónuszt.

Ghána viszont négy éve majdnem a négy közé jutott, ám az Uruguay elleni meccsen 1-1-nél Suarez kézimunkája – pofátlan módon a gólvonalról kezezett ki egy lövést – jelentette a végállomást számukra, az érte megítélt tizenegyest ugyanis a 120. percben fölé lőtték, utána pedig fejben összeomlottak, és elvesztették a büntetőpárbajt. Kérdés, mostanra mentálisan jobban felkészültek-e.

Van még néhány szimpatikus, vagy legalábbis érdekes kiscsapat, mint Honduras vagy Costa Rica, de olyan, nem feltétlenül futballnemzetek képviselői is ott vannak, mint Ausztrália vagy Irán. Van egy olyan érzésünk azonban, hogy egyikükért sem szurkolhatunk majd a negyeddöntőben.

De hagyjuk a csúnya sztereotípiákat: a lényeg az, hogy ma estétől egy hónapon keresztül a futballvilág csúcseseménye zajlik majd. Úgyhogy be lehet élesíteni a hideg sört és a gyöngyöző fröccsöt (jelen sorok szerzője utóbbira esküszik), és kezdődhet a július 13-ig tartó focimaraton.