// 2026. október 16., péntek // Gál
Ágoston Hugó Ágoston Hugó

Vidor rekviem

// HIRDETÉS

A novemberi elnökválasztást Romániában minden áron a jobboldallal akarják megnyeretni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ágoston Hugó
2014. június 10., 06:55

„Az addig egymást vadul szapuló ellenségek két fő okból ítéltethettek kibékülésre. Az egyik ok, illetve cél az Európai Néppárt megerősítése – ez a társaság soha sem volt finnyás azt illetően, hogy honnan és milyen eszközökkel szerzi tagjait és szavazóit. A másik ok az, hogy a novemberi elnökválasztást Romániában minden áron a jobboldallal akarják megnyeretni. Ennek érdekében át kellett fogalmazni a tétet. Míg az utóbbi időben a választások az államelnök hívei és ellenségei közötti pankrációról szóltak (és rendre utóbbiak győztek), most a játszma ismét a jobboldal és a baloldal harcává alakulhat, bizonytalanabb kimenetellel.

Nem tudni pontosan mindebben a legnagyobb román politikai zsaroló- és átállóművész szerepét. Eddig lenyűgözően kavarta. Felejthetetlen volt, ahogy egy nap alatt elorozta a gyanútlan Petre Romantól a demokrata pártot, majd ahogy egy éjszaka alatt baloldali-szocialistából jobboldali-néppártivá tette, a liberálisoktól átvett mamelukokkal feldúsította (»drága Stolótól« úgy fújta meg könnyek között az elnökjelöltséget, hogy a derék idegroncs mai napig nem tudja, mi történt vele...), de most a viharos események mintha őt, az ország első emberét is kissé meghaladták volna. Úgy tűnik, egy magasabb játék zajlik, amelyben a Nagy Kombinátor is csak egyszerű sakkfigura, átalakulásra esélytelen gyalog. Küldött ő már a liberálisok várudvarába trójai falovat (bizonyos Frunzăverde és Stănişoară urakat), de a mostanit szemmel láthatóan nagyobb hatalmasságok irányítják. Mindenkit összezavarva, jobboldalon és baloldalon, elöl és hátul, fent és lent.

Tehát Klaus Werner Johannis... Az e héten ötvenötödik születésnapját töltő vidéki fizikatanár, nagyszebeni polgármester – a jobboldal legvalószínűbb államfő-jelöltje, miután 2009-ben (a PSD, a PNL és az RMDSZ javaslatára) miniszterelnök-jelölt volt... A nemzeti liberálisok (üs)tököse, aki a száznegyven esztendős román történelmi párt legélére a felvételétől számított egy év alatt jutott fel. Mondhatjuk nyugodtan: Németország favoritja (a szülei már több mint húsz éve kitelepedetek, Bajorországban élnek). Maga a nyugalom és tekintély, az ünnepélyes Wille und Vorstellung. Bár nevezték már az államfő kísértetének is..."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.