// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Dúlt az aktivizmus a TIFF-en

// HIRDETÉS

Álló- és mozgóképen tért vissza a 2012-es tüntetések szelleme. Méltatás, beszólás, sőt bekiabálás (!) a TIFF-en.

Csütörtök a forradalmár lelkű képzabálók napja volt a kolozsvári filmfesztiválon. Két, utcai megmozdulásokról szóló kiállítás nyílt meg, este pedig a 2012-es tüntetésekről vetítettek filmet: București, unde ești?

A film rendező-operatőre, Vlad Petri maga is tüntetni ment ki Bukarest utcáira 2012 januárjától, és gyorsan rájött, hogy a mainstream tévék és újságok ezeket a tiltakozásokat a hatalom szemszögéből mutatták be. Vagy épp az akkori ellenzékéből, de mindenképp felülnézetből. 

Ő pedig résztvevőként kezdett el videózni, és nem azzal a híradós céllal, hogy beszámoljon a tüntetők adott követeléseiről. A filmből inkább az látszik, milyen indulatokból, mennyire esetlegesen, szétszórtan, színesen és lelkesen születik meg a saját politikai öntudattal rendelkező állampolgár Romániában.

Mert a Băsescu-ellenes tüntetéseken rákaptak az utcára vonulás ízére, és tavasszal már nagyon sok mindent követeltek az utcán: a băneasai reptér meghagyását fapadosnak vagy dokumentumfilmek támogatását a román filmközponttól (amit az akkor épp nem óhajtott). 

Fiatal nők az abortusz Ceausescu-féle tiltásába belehalt nőkre emlékeztek performansszal, a zöldek szemeteszsákokba feküdtek a csertési ciánkatasztrófa 30. évfordulóján, vallásos nénik a mikrocsipes személyazonosító dokumentumokat ellenezték hevesen, és volt, aki továbbra is azokat szerette volna megismerni és felelősségre vonni, akik lőttek és lövettek 1989. december 16-22. között.

Mikor pedig épp nem történt semmi mozgalmas az utcákon, Vlad Petri állóképeken rögzítette a tiltakozás és a tiltakozók sokféle arcát. Ezekből hozott el a TIFF 26-ot a kolozsvári Szépművészeti Múzeum alagsorába, és tegnap délután nyitotta meg az utcai hangokkal aláfestett kiállítást Állam/polgár címmel.

A megnyitón szerencsére senki sem nevezte őket művészfotóknak, minthogy nem is azok, legfeljebb kordokumentumok. És nosztalgiaébresztők: a megnyitó közönségének zömét azok tették ki, akik vaskosan kivették a részüket a tavaly őszi Verespatak-tüntetésekből.

Az egyik hangadó, Mihnea Blidariu (civilben a Luna Amară énekese) itt is rögtön megadta a hangot, ha már a fesztiváligazgató felkérte rá. Annak ellenére, hogy régi ismerősök Tudor Giurgiuval, most simán beszólt neki, amiért a TIFF elfogadta kiemelt támogatónak a McDonald's-ot.

Vlad Petri és képe, amelyen épp Mihnea Blidariu bújt szivatásból rendőrgúnyába

Kikezdte a kiállítás címét is, mert az ő felfogásában az állam nem választható el és állítható szembe az állampolgárokkal, hanem egyszerűen azok összessége, akiknek ezért minden joguk megvan arra, hogy bármilyen módon beleszóljanak a döntésekbe, illetve ellenőrizzék a hatalmat gyakorlókat.

A tárlatot megtekinteni és az utca hangjába belehallgatni június 8-ig lehet a Bánffy-palota alagsorában.

Egyik megnyitóra zúdult tegnap rögtön a másik egy másik ország és másik korszak tüntetőiről. A prágai tavasz Josef Koudelka fotóin látható a Tranzit Házban egész júniusban, és annyira hatásos, hogy hamarosan bővebben is írunk róla.

A csütörtöki aktivizmus késő este hágott a tetőpontjára Vlad Petri filmjének főtéri vetítésén. Amelyre összeverődött a kolozsvári anarchisták keménymagja, és itt is tiltakozott.

Vetítés előtt azzal, hogy valaki közülük egy bekiabálással leburzsoákapitalistázta a vetítést és így azokat is, akik jegyet vettek rá. Annak ellenére, hogy sok elkötelezett kolozsvári környezetvédő ült be a filmre. Akik így onnan kaptak egy igazságtalan pofont, ahonnan a legkevésbé számítottak rá. Ez is része az aktív utcai politizálásnak.

Vetítés után, amikor a közönség kérdezgette Vlad Petrit, egy lány kikérte a mikrofont a kerítésen kívülre, és onnan olvasott be alaposan a TIFF-nek. Hogy micsoda dolog, hogy kereskedelmi céllal zár le egy közteret, hogy pénzért mutassa épp azt a filmet, amely arról szól, hogy a köztér - mint az állampolgári véleménynyilvánítás alapvető színtere - mindenkié. 

A „Fuck off!” zárással viszont csak a saját hitelét rontotta. Kár érte.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro