// 2026. november 7., szombat // Rezso

Jobboldali összefogás: mi lesz Băsescuval?

// HIRDETÉS

Körvonalazódik a jobboldali összefogás Bukarestben. De mi lesz a kapitánnyal, aki az elmúlt tíz évben a jobboldal egyesülésének legfőbb szószólója volt, most mégis úgy tűnik, nélküle valósul meg az összeborulás?

Bár egy nappal az európai parlamenti választások után még úgy tűnt, hogy miközben a szétforgácsolt jobboldal csúfos vereséget szenvedett, egy jobboldali nyertese mégis van a voksolásnak: a Traian Băsescu államfőhöz közel álló körök által létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP), amely alig néhány hónappal bejegyzése után több mint 6 százalékos eredményével máris átlépte a parlamenti küszöböt. A párt részsikere közvetve Băsescu diadalaként is értelmezhető volt.

Ám annak nyomán, hogy Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális párt (PNL) vezére bejelentette lemondását, egyúttal sikeresnek tűnő tárgyalásokat kezdeményezett a Demokrata-Liberális Párttal (PDL) a jobboldali összefogásról, valamint a két párt későbbi fúziójáról, fordult a kocka, és úgy tűnik, Băsescu számításai mégsem jönnek be.

A PNL és a PDL ugyanis egyaránt ellenségének tekinti, ezért lehet, hogy épp az a politikus, illetve a hozzá közel álló erők maradnak ki a jobboldali egyesülésből, aki már évek óta annak legfőbb szorgalmazója.

Ismeretes, hogy a 2004-es választásokat követően Băsescu a PDL (akkor még csak PD) volt elnökeként a PNL és a PD egyesülését szorgalmazta. Erről elvileg megállapodás is született, ám aztán Călin Popescu Tăriceanu PNL-elnök és miniszterelnök meggondolta magát, és az egyesülés helyett a PNL és a PDL közötti mélyülő ellentétek a koalíció felbomlásához vezettek. A PNL Băsescuhoz közeli szárnya ugyan végül kilépett, és a PD-vel egyesülve létrehozta a PDL-t, de ezzel nem sikerült halálosan megsebezniük a PNL-t, viszont Băsescu esküdt ellenségévé tették – olyannyira, hogy a liberálisok 2012-re már a posztkommunista szociáldemokratákkal álltak össze, csak azért, mert a doktrínabeli különbségek ellenére Băsescut közös elleneségnek tekintették. Az államfő félreállítására tett kísérlet végül a kétharmados többség ellenére sem sikerült, és végül ez a koalíció is felbomlott, de a PNL-sek Băsescuval szembeni ellenszenve megmaradt.

A PDL egy időben gyakorlatilag az államfő tenyeréből evett, ám a tavaly márciusi tisztújítás már nem Băsescu szándékai szerint alakult. Az elnök szerette volna, ha mandátuma idei lejártát követően olyan pártba térhet vissza, amely teljesen az ő befolyása alatt áll. A tisztújító kongresszuson azonban nem az általa támogatott Elena Ufrea győzött, hanem Vasile Blaga addigi pártelnök, ezért Băsescu látványosan szakított a párttal, és létrehozta a népi Mozgalmat a jobboldal „megújítására”, amelybe több PDL-s politikus is belépett, és végül PMP néven a PDL-lel is szemben álló pártot hoztak létre.

Most mindez visszaütött, ugyanis a PNL és a PDL rájött: szétforgácsolt erőkkel nem lehet megverni az egységes baloldalt, ezért most megpróbálják egyesíteni erejüket. Băsescut és pártját viszont a jelek szerint nem szívesen látnák a szövetségben, legfeljebb akkor, ha a PMP feladva eddigi politikáját, még első születésnapja alatt beolvad az új jobboldali pártba.

Mindez minden bizonnyal megrázó lehet Băsescu számára, aki az elmúlt tíz évben mindvégig magának vindikálta a jobboldal vezető politikusának szerepét, még akkor is, ha az alkotmány értelmében az államfő nem pártpolitizálhat.

Jelenleg úgy tűnik, a PNL 15 és a PDL 12 százaléka még a Mihai Răzvan Ungureanu exkormányfő vezette Polgári Erő (FC) 2,6 százalékával kiegészítve sem lesz elegendő a PSD és törpe szövetségesei által elért 37 százalékos eredmény ellensúlyozásához a novemberi államfőválasztáson. Arról nem is beszélve, hogy a PNL jelenlegi politikáját hevesen bíráló Tăriceanu expártelnök egy, a PSD által támogatott, „alternatív” liberális párt megalakításával lecsíphet a támogatóikból valamennyit. Ugyanakkor megtörténhet, hogy az összefogás lelkesítő és mozgósító erővel hat majd a jobboldali szimpatizánsokra, és egyrészt azok is hajlandóak a PNL-PDL-FC-szövetségre szavazni, akik most távol maradtak, másrészt azok közül is sokan visszatérnek, akik a PMP-re szavaztak.

A választásig azonban még sok idő hátra van, és Băsescut ismerve nehezen hihető, hogy hajlandó elfogadni a háttérbe szorítását a jobboldali egység létrejöttekor. Az elnökválasztást megelőző időszak így még igencsak mozgalmasnak ígérkezik a román jobboldal számára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro