// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kelemen: nemigen lesz nagy áttörés kisebbségügyben

// HIRDETÉS

De azért aprómunkával lehet építkezni. Talán.

Ismét a kisebbségi őshonos nemzeti közösségek felé fordult a nemzetközi figyelem az utóbbi időben, nem csak az Európa Tanács (ET), hanem például az amerikai külügyminisztérium részéről is – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kelemen Hunor, a bukaresti kormánykoalícióban résztvevő RMDSZ elnöke. Az erdélyi politikus hangsúlyozta, sok év után a State Department 2013-as jelentésében ismét szó van a kisebbségekről, ismét beszélnek az erdélyi magyarságról.
A politikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy az ET rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottsága (ECRI)kedden közzétette Romániáról készített jelentését, amelyben főleg a romák hátrányos megkülönböztetése miatt bírálja az országot, de a magyarságot is sérülékeny közösségek között említi. Kelemen Hunor szerint az amerikai külügy is hasonló problémákat vet fel, mint az ET dokumentuma. Az ECRI-dokumentum magyaroknak szentelt fejezete - a Székelyföldet beolvasztó - közigazgatási átszervezési tervekre, és a székely zászló tiltására utal, majd felkéri a román hatóságokat, ne alkalmazzanak kettős mércét a nemzeti és regionális jelképek használata tekintetében. Az ET szakértői bizottsága a kommunizmus idején államosított egyházi és (nemzeti/etnikai) közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásának helyhatósági hátráltatását is szóvá teszi, rámutatva, hogy legutóbbi ECRI-jelentés óta a visszaigényelt kétezer ingatlanból csak 568-nak a helyzete rendeződött. Kelemen Hunor kiemelte, a jelentés azt is súlyos kritikával illeti, hogy Románia halasztja a kisebbségi törvény elfogadását.
Arról is beszélt, a magyar nemzeti közösség jogaiért folytatott küzdelemben nehéz partnereket találni Romániában, a helyi politikai elit hozzáállása az ügyhöz hullámzó. Kelemen Hunor hozzátette, időszakonként úgy tűnik, a román politikai vezetés bizonyos kérdésekben az magyarok mellett áll, de az a típusú nagy áttörés, amiről sokan álmodoznak, nem következik be. Aprómunka, apró lépések vannak, és ezekből, téglát téglára téve lehet építeni valamit. Aki nagy áttörésre számít, az folyamatosan csalódni fog – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Kép: clujazi.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro