// 2026. november 6., péntek // Lénárd

ActiveWatch: Deșteaptă-te, române!*

// HIRDETÉS

Már megint más lépett helyettünk. Bírálják a kötelező hazafiságot a civilek. Köszönjük, ActiveWatch!

Az ActiveWatch román civil szervezet tiltakozik a zászlók használatát szabályozó romániai törvény tervezett szigorítása ellen, emellett ellenzi a kötelező reggeli himnuszéneklést az iskolákban - olvasható a szervezet szerdai közleményében.

Ha a törvény életbe lépne - mondják - akkor a futballcsapatok szurkolói sem használhatnák más államok zászlóját a mérkőzéseken, sőt a szállodák és vendéglők sem tűzhetnék ki más országok lobogóját.

A civil szervezet azután tette közzé állásfoglalását, hogy május végén a román szenátus vita nélkül elfogadta az 1994/75-ös számú törvény módosítására irányuló indítványt, amelyet 35 szociáldemokrata törvényhozó kezdeményezett. Az ügyben döntő szava a képviselőháznak lesz, amely később határoz az indítvány sorsáról.

A törvénytervezet szerint elemi osztályban kötelezővé tennék a román himnusz rövidített változatának eléneklését minden reggel. Megtiltanák a már nem létező államok zászlajának és címerének használatát, valamint olyan „egységek” jelképeinek kitűzését, amelyek államként való elismerésüket követelik. Ez utóbbi rendelkezés köz- és magánterületre egyaránt vonatkozik.

Az indítvány szövege szerint a román zászló kitűzése ezentúl „kötelező” lesz.  

Az 1994-es jogszabály a román zászló kitűzését szabályozza a közintézményekben, ehhez képest a módosító indítvány „megengedhetetlenül, a törvényes kerethez képest aránytalanul kiterjeszti a jogszabályt a magánszférára”

- írják. A civil szervezet szerint a módosítás sérti a szabad véleménynyilvánítás jogát, a szabad lelkiismerethez és a tulajdonhoz való jogot, valamint a kulturális sokszínűséget. Úgy vélik, a kezdeményezők nem indokolták meg, hogy milyen társadalmi szükséglet indokolja a felsorolt alapvető szabadságjogok korlátozását. 

A nemzeti kisebbségek jogai is sérülnének, 

hiszen nem használhatnák saját jelképeiket, ami ellentmondana a román alkotmány 6. cikkelyének, amely szavatolja a kisebbségeknek a nemzeti identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez, és kifejezéséhez való jogot.

A civil szervezet megállapítja, hogy az az előírás, amely tiltja a már nem létező országok zászlajának a használatát, olyan abszurd helyzeteket teremthet, hogy történelmi témájú előadásokat nem lehet Románia területén bemutatni, illetve régi épületek homlokzatát - amelyeken ilyen jelképek láthatók - módosítani kellene.

A kötelező himnuszéneklés kapcsán úgy vélik, hogy a kezdeményezők eredeti elképzelésével éppen ellentétes hatást vált ki, mert a mindennapos éneklés hatására elértéktelenedik ez az ünnepélyes pillanat.

A román média úgy értelmezte korábban ezt a módosító indítványt, hogy a székely és a magyar zászló használatának megakadályozására irányul.

És akkor átadjuk a szót Ada Mileanak. Az ő dalával üdvözöljük a tervezetet felterjesztő szocdemeket:

*„Ébredj fel, ó, román”

Fotó: www.comunismulinromania.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro