// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

EMNP: az RMDSZ a PSD-nek ajándékozott egy mandátumot

// HIRDETÉS

Kemény összeesküvés-elmélettel állt elő az EMNP: szerintük megtörténhet, hogy az RMDSZ szándékosan játszott át egy mandátumot koalíciós partnerének.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) értelmezése szerint az RMDSZ vezetői „átjátszották a harmadik romániai magyar mandátumot bukaresti koalíciós partnerüknek, a Szociáldemokrata Pártnak" (PSD) - jelentette ki egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Toró T. Tibor, az EMNP elnöke.

Az RMDSZ szerinte „szűkkeblű pártpolitikai megfontolások alapján" elutasította, hogy az erdélyi magyar pártok koalíciója állítson jelöltlistát, így „borítékolható volt", hogy az erdélyi magyarok szavazataival a korábbi három mandátum helyett most csupán kettőt sikerül megszerezni.

„Jogos a kérdés: csupán a Tőkés Lászlóval és a Néppárttal való leszámolás zsigeri megnyilvánulása ez, vagy újabb PSD-RMDSZ titkos paktum van mögötte?" - tette fel a kérdést az EMNP elnöke. Utalt arra, hogy a 2012-es parlamenti választások után egyszer már kitudódott az RMDSZ és a Szociálliberális Unió (USD) választások előtt kötött titkos megállapodása.

Toró szerint a mandátum elvesztésének a felelőssége teljes egészében az RMDSZ vezetőinek vállán nyugszik. Mintegy negyvenezer szavazat hiányzott a harmadik mandátumból, és szerinte az összefogás - ha időben megtörténik - akár a negyedik mandátumot is meghozhatta volna az erdélyi magyarságnak.

Az MTI kérdésére, hogy mi alapján állítja, hogy az elveszített mandátumot a PSD kapta meg, Toró azt az előnyt említette, amellyel a nagy pártok rendelkeznek a töredékszavazatok elosztásánál. Azt is hozzátette: az RMDSZ vezetőinek a nyilatkozatai igazolják, hogy a szövetség eleve két mandátumra számított. Ez pedig szerinte az előre megfontoltságra, a háttérben levő paktumra utal.

Az EMNP elnöke úgy vélte, pártja nem veszített azzal, hogy nem a destruktív stratégiát választotta, és nem állított jelöltlistát, hiszen a párt védnöke, Tőkés László a Fidesz nemzetegyesítési törekvéseinek következtében így is mandátumot szerzett. Hozzátette, ha két erdélyi magyar párt indult volna a választásokon, valószínű, hogy egyik sem lépi át az ötszázalékos küszöböt.

Toró T. Tibor elmondta, az EMNP folytatja az autonómiatervezetét népszerűsítő karavánját, és azt sem tartja kizártnak, hogy aláírásgyűjtésbe kezd, és állampolgári kezdeményezésként nyújtja majd be törvénytervezetét a parlamentben.

Az MTI kérdésére, hogy kivonhatónak tartja-e az autonómia kérdését az erdélyi magyar pártcsatározások témái közül, Toró úgy vélekedett: akkor születhet megegyezés a pártok között ebben a kérdésben, ha az erdélyi magyarságnak összemérhető erejű pártjai lesznek. Úgy ítélte meg azonban, hogy az RMDSZ még mindig a romániai magyarság egyedüli képviselőjének tekinti magát, és versenytársai megsemmisítésére tör, ez pedig „hidegháborús állapotokat" teremt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro