// 2026. április 29., szerda // Péter

Előzetesben a kolozsvári „knockout game” rém

// HIRDETÉS

Végül mégis rács mögé került az a 16 éves ökölvívó, aki „játékból” vert félig agyon öt ember a kolozsvári utcákon.

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték kedden Kolozsváron a 16 éves, helybeli Alexandru Macingót, akinek neve erőszakos cselekményei miatt vált ismertté a kincses városban.

Mint arról beszámoltunk, a román ökölvívás nagy reménységének tartott fiú ellen bűnvádi eljárás indult, miután gyanútlan járókelőkre támadt áprilisban Kolozsvár belvárosában, több embert pusztán virtuskodásból egyetlen jól irányzott ütéssel földre sújtott. Az öt áldozat közül hárman kórházi kezelésre szorultak, kettejüknek 45-50 napos gyógyulási időszakra volt szüksége, egyiküknek 20-25 napos kezelésre.

A városban nagy felháborodást váltott ki, hogy a sportoló a történtek ellenére sem került fogdába, mert a bíróság úgy ítélte meg, hogy szabadlábon védekezhet. Macingo azonban időközben megszegte a szabadlábon történő védekezés előírásait, ugyanis a bírósági tiltás ellenére felvette a kapcsolatot az egyik feltételezett tettestársával.

A knockout game Amerikában kezdődött, kamaszok körében, a kilencvenes évek elején. Az első halálos áldozata 1992-ben egy norvég egyetemista volt. A „játék” lényege, hogy váratlanul, egyetlen jól irányzott és erős ütéssel üsse ki az áldozatot, lehetőség szerint halálosan, de legalábbis öntudatlan állapotba hozva. Sikertelen ütés esetén a büntetés az, hogy a bántalmazót saját társai jelentik fel a rendőrségen.

Tizenegy év alatt a játéknak számtalan halálos áldozata volt, a nemzetközi média felkapta az eseteket. Ennek következményeként az egyesült államokbeli hatóságok rendkívül erőteljesen léptek fel, az ilyen esetekben ugyanazokat a büntetéseket alkalmazva a kiskorú bántalmazókra, mint a felnőttekre, bűnrészesként kezelve azokat is, akik valamilyen formában rögzítik az eseményt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro