// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Egy színész is megverte az RMDSZ-t

// HIRDETÉS

Mircea Diaconu egyéni jelöltként indult EP-mandátumért, és fél százalékponttal, illetve 29 ezer szavazattal többet szerzett, mint az RMDSZ. Madjnem végleges eredmények.

Majdnem végleges eredményeket közölt hétfő délután a Központi Választási Iroda. A szavazatok 99,99 százalékát dolgozták fel, tulajdonképpen a 18 722 szavazókörzet közül csak egyetlen egynek az eredményeit nem tudták még bevezetni az összesített táblázatba.

A részvétel 32,44 százalékos volt a vasárnapi EP-választáson, azaz 5 911 232 szavazó jelent meg az urnáknál. Közülük 344 980-an adtak le érvénytelen szavazatot, ezeknek aránya 5,83 százalék. Egyes gyorselemzések szerint mintegy 150 ezerrel több szavazó érvénytelenítette most a voksát 2009-hez képest.

Az RMDSZ 6,30 százalékot szerzett, és ezzel csak két mandátumot. A három mandátumhoz legalább 6,4 százalékos szavazatarány, illetve 15 ezerrel több szavazat kellett volna Kovács Péter szerint, a Mensura Transylvanica elemzőcsoport szerint viszont több mint 41 ezer plusz voks.

Fél százalékponttal, illetve 29 ezer szavazattal többet szerzett Mircea Diaconu színész, az egyetlen egyéni jelölt, aki Romániából bejutott az EP-be. Diaconu kiváló és ismert színész volt több híres filmszereppel, majd színházigazgatónak állt, pár éve pedig a Nemzeti Liberális Párt színeiben kezdett politizálni.

Megválasztották szenátornak, majd hosszas kötélhúzást folytatott a Feddhetetlenségi Ügynökséggel, hogy különböző tisztségei összeférhetetlenek voltak-e, ezért végül kilépett a PNL-ből, és egyéni jelöltként indult az EP-választáson. A fenti képen éppen győzelmét ünnepli, stábja locsolta le pezsgővel.

Az államfő által legújabban gründolt PMP viszont kevesebb voksot kapott, mint az RMDSZ, mindössze 6,21 százalékot.

2014-es EP-választások eredménye
 Választási szereplől Szavazatok száma Szavazatok aránya
 PSD-UNPR-PC választási szövetség 2 093 032 37,60%
 Nemzeti Liberális Párt 835 453  15,00% 
 Demokrata Liberális Párt 680 759  12,23% 
 Mircea Diaconu 379 528 6,81% 
 Romániai Magyar Demokrata Szövetség 350 659 6,30% 
 Népi Mozgalom Pártja 345 908

 6,21%

 Indultak még, de nem jutottak be
 Dan Diaconescu Néppártja 204 289 3,67%
 Nagy Románia Párt 150 468 2,70%
 Polgári Erő 145 184 2,60%
 Román Környezetvédő Párt 64 230 1,15%
 Gazdák Országos Szövetsége 53 264 0,95%
 Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt 49 978 0,89%
 Capsali Pericle-Iulian 49 609 0,89%
 Costea Peter 41 271 0,74%
 Ungureanu Georgiana-Corina 27 320 0,49%
 Zöld Párt 19 125 0,34%
 Új Köztársaság Párt 15 419 0,27%
 Társadalmi Igazságosság Pártja 13 536 0,24%
 Purea Paul 11 317 0,20%
 Liga Dănuț 10 648 0,19
 Szocialista Alternatíva Pártja 9802 0,17%
 Dăeanu Valentin-Eugen 8748 0,15%
 Filip Constantin-Titian 6458 0,11%

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro