Mert az mégsem járja, hogy a nagyobbik bukaresti kormánypárt azért büntetné, mert a szólás- és véleményszabadság jogával élt. Na és a restitúcióval sincs minden rendben.
Közös levélben kérte John Kerry amerikai külügyminisztertől a szövetségi képviselőház nyolc tagja, hogy járjon közbe a román elnöknél Tőkés László ügyében, és közölje a román kormánnyal: az Egyesült Államok figyelemmel fogja kísérni a Székely Mikó Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogának, valamint az egyházi ingatlanok és a vallási kisebbségek jogainak ügyét. A csütörtökön elküldött levél aláírói között van Andy Harris és Dave Joyce a képviselőházi magyar caucus republikánus, valamint Marcy Kaptur, a testület demokrata társelnöke, Mike Coffman, Steve Stivers és David Webster republikánus, valamint Jim McDermott demokrata párti képviselő, és Chris Smith, a szövetségi alsóház globális emberi jogi albizottságának republikánus elnöke, az amerikai Helsinki Bizottság társelnöke.
Érvek sokasága Kerry meggyőzésére
A képviselők arra kérték az amerikai diplomácia vezetőjét, hogy a román kormánynál, különösen Traian Băsescu elnöknél szorgalmazza Tőkés László Románia Csillaga érdemrendjének meghagyását és az ügyben március 24-én megtartott szenátusi szavazás elutasítását, amely „alapvetően megszüntetné a szólás szabadságát". A politikusok szerint Kerry fellépése azt tükrözné, hogy kész kiállni a szabadság és demokrácia, valamint Romániának a transzatlanti közösség iránti elkötelezettsége mellett.
A legmagasabb román polgári kitüntetésről rendelkező bizottság 2013 novemberében megszavazta: sürgetni fogja a román elnöktől, hogy vonja vissza a Ceaușescu rendszere elleni román felkelés hősének érdemrendjét – emlékeztetnek a levél írói, hozzátéve, hogy e bizottság tagjai között van Constatntin Degeratu tábornok, aki Ceaușescu szövetségese volt és állítólag egyike azon katonai vezetőknek, akik 26, az 1989 decemberi felkelés idején Kolozsváron elhunyt polgári személy haláláért felelősek. Kitértek arra is, hogy Tőkés László püspök, aki az Európai Parlament tagja és volt alelnöke, más elismerések mellett 2009-ben megkapta az amerikai kongresszus által megalapított a Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány által odaítélt Truman–Reagan Szabadságérmet.
A képviselők hangsúlyozták, hogy Tőkés László az őt érő személyes fenyegetések és hatalmas politikai nyomás ellenére is folytatja a harcot az emberi jogokért. Hangot adtak véleményüknek, hogy az ellen irányuló hivatalos támadás célja történelmi örökségének és erkölcsi tekintélyének aláásása, ami nem más, „mint egy cinikus trükk, amelyet nagyon komolyan kell venni".
„Romániában kockán forog annak a Tőkés püspöknek a lelkiismereti, vallás- és szólásszabadsághoz való joga, akit széles körben az antikommunizmus, az átláthatóság, az emberi és a kisebbségi jogok bajnokának tartanak" – írták a képviselők, rámutatva, hogy a közép- és kelet-európai diktatúrák negyedszázada a Tőkéshez hasonló személyek bátorságának és elkötelezettségének köszönhetően buktak meg.
Megemlítették azt is, hogy a püspök 2013 júliusában azt sürgette Magyarország miniszterelnökétől, vegyen fontolóra egy olyan támogató megoldást a romániai másfél milliós magyarság érdekében, amely a Dél-Tirol ügyében létrejött osztrák–olasz kompromisszumhoz hasonlít. Ez engedélyezi a széleskörű önigazgatást, sokfelé modellként tekintik az etnikumok közi viták megoldására és a nyelvi kisebbségek védelmére. Ezt a román szenátus többségi szavazással „alkotmányellenes" magatartásnak bélyegezte, ami az amerikai politikusok szerint az intoleráns légkör erősödésének jele, egyben szándékos kísérlet az etnikumok közötti nézeteltérés szítására.
Nem ez egyébként az első eset, hogy amerikai képviselők levélben fordulnak Băsescuhoz Tőkés ügyében, január végén levélben tiltakozott nála a kitüntetés visszavonása ellen Frank R. Wolf republikánus és James P. McGovern demokrata képviselő, az amerikai kongresszus Tom Lantos Emberi Jogi Bizottságának két társelnöke.
A Mikó-ügyre is árgus szemekkel tekintenek
Csütörtöki levelében ugyanakkor a nyolc képviselő azt is kérte Kerrytől, az Egyesült Államok jelezze a román félnek, hogy figyelemmel fogja kísérni a Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogának kérdését, valamint a Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim ellen május 29-re kitűzött tárgyalást. Reményüket fejezték ki, hogy az amerikai külügyminiszter az Egyesült Államok nevében sürgetni fogja az egyházi javak régóta esedékes visszaszolgáltatását és a vallási kisebbségek jogainak tiszteletben tartását. A képviselők jelezték azt is: tájékoztatást várnak az általuk kifogásolt ügyekben elért haladásról.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.