Valósággal körberajongta Romániát a ma Bukarestbe érkező Joe Biden amerikai alelnök. Hiába, az ország jó helyen fekszik. Minden szempontból.
Romániának kulcsszerepe lesz Ukrajna stabilitásának helyreállításában, az Egyesült Államok pedig együttműködik a térség országaival, hogy mérsékelhessék energetikai függőségüket Oroszországtól - mondta Joe Biden amerikai alelnök a Mediafax hírügynökségnek adott interjúban.
Az amerikai alelnök kedden kétnapos látogatásra Romániába érkezik. Az ukrán válság kezdete óta a washingtoni külügyminisztérium több magas rangú tisztségviselője járt Bukarestben, jövő héten pedig Romániába várják Chuck Hagel védelmi minisztert.
„Románia fontos katonai partnerünknek bizonyult Irakban és Afganisztánban, kevesebb mint 450 kilométernyire található a krími orosz agressziótól. Románia sikeres demokráciának számít, amely az egyesült, szabad és békés Európába tart: ezek a látogatások azt jelzik, hogy szövetségünket és barátságunkat komolyan gondoljuk" - magyarázta az Egyesült Államok alelnöke.
Biden kifejtette: az Egyesült Államok szorosan együttműködik Romániával az Oroszországgal szembeni újabb szankciók érvényesítésében, amelyeket akkor vezetnek be, ha Moszkva megpróbálja megzavarni a május 25-i ukrán elnökválasztást. Úgy véli, Románia támogatása nagyban segítheti az ukrán vezetést az ország stabilitásának helyreállításában, Moldovát pedig abban, hogy az Európai Unió tagjává váljon.
Az Egyesült Államok továbbra is segíti az orosz energiaforrásoktól kevésbé függő Romániát, hogy meghatározó szerephez jusson az európai energetikai hálózatok összekapcsolásában - mondta Biden. Úgy értékelte: a térség stabilitása és biztonsága attól függ, hogy sikerül-e több energiaforrást és szállítási útvonalat Európa rendelkezésére bocsátani, hogy Oroszország ne használhassa energiaforrásait fegyverként szomszédai ellen.
„Egyetértek azokkal, akik szerint ideje a Szén- és Acélközösségként indult európai integrációban az energiapiacok bővítésének és összekapcsolásának fejezetét megnyitni: az Egyesült Államok készen áll arra, hogy segítse az Európai Uniót az energiaforrások változatosabbá tételében" - mutatott rá Joe Biden.
Az alelnök mindemellett azt is megjegyezte: Románia jelentős eredményeket ért el a jogállam megszilárdításában, de még akad tennivalója, többek között a korrupció elleni harc terén is.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.