Mi sem jelzi jobban azt, hogy a végéhez közeledik az európai parlamenti választási kampány, mint hogy politikusaink egyre gyakrabban reflektálnak a kisebbségi kérdésre. Természetesen ki-ki a maga érdekei felől közelíti meg a témát.
Az RMDSZ-es politikusok, illetve Traian Băsescu államfő – aki éppen újabb kedvence, a Népi Mozgalom Pártnak (PMP) kampányol ezerrel – sem hagyhatták ki az egyik legnépszerűbb kampánytémát hétvégi megszólalásaikban. Igen, természetesen a kisebbségi kérdésről, no meg az autonómiáról esett szó számtalanszor diskurzusaikban.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök például arról értekezett vasárnap Nagyváradon, hogy az Európai Uniónak szerepet kell vállalnia a nemzeti kisebbségek védelmében: uniós hatáskörré kell tenni a magyar ügy, a kisebbségek problémáinak rendezését. „Ahogy eddig gondoskodott a biztonság, a béke és a viszonylagos jólét megteremtéséről, Európának ezt továbbra is vállalnia kell, hiszen az emberek a Nyugat fele fordulnak gondjaikkal. (...) Nem lehet előbbre való az uborka hajlatának, vagy a disznóvágás mikéntjének szabályozása az őshonos kisebbségek helyzeténél" – idézte a politikust az RMDSZ hírlevele.
Markó Béla hasonlóképpen leszögezte, hogy Európa stabilitásához szükség van az etnikai kérdés rendezésére. Az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) egyik adásában beszélt erről. Markó ugyanakkor helyeselte Orbán Viktor miniszterelnöknek azt a kijelentését, hogy a Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, az önigazgatási jog és az autonómia.
„Általában nekem sok vitám volt vagy lett volna azzal kapcsolatosan, hogy milyen a magyar külpolitika, hiányoltam a párbeszédet a környező országokkal, hiányoltam a jelenlétet a magyar kormány részéről, de most igazat kell adnom azoknak, akik felvetik az ukrajnai helyzet kapcsán, hogy itt van egy megoldatlan etnikai kérdés: Ukrajnában és másutt is. Ezúttal nemhogy bírálnám Orbán Viktort, hanem azt gondolom, neki és másoknak is el kell mondaniuk, hogy a dolgok nincsenek rendben" – idézte az ETV közleménye az RMDSZ volt elnökét.
Markó Béla kijelentette, a kérdés rendezésében az egyik elv az kell hogy legyen, hogy az országhatárokhoz nem szabad hozzányúlni. A másik viszont az, hogy az országhatárokon belül adott esetben az autonómia biztosítása révén is meg kell találni a megoldásokat a nemzeti kisebbségek számára.
Nem is lehetett volna ez másképp így a kampány hajrájában, mint hogy Traian Băsescu államfő leszögezze: nem lehet párhuzamot vonni Románia és Moldova közeledése, illetve egyes magyar politikusok „szeparatista törekvései" között. Mint fogalmazott: Ukrajnában – a volt Jugoszláviához hasonlóan – a nacionalizmus és a korrupció vezetett oda, hogy polgárai egymást gyilkolják, de a Székelyföldön szerinte nincs ok aggodalomra. „Elég gyakran járok Kovászna és Hargita megyébe: az embereknek semmi kedvük a civakodásra, szeparatizmusra, elszigetelődésre. Ezt csak egyes politikusok erőltetik. Ez engem kevésbé aggaszt, azzal együtt, hogy néha zavarni szokott minket az, ahogyan a magyarok nemzeti ünnepeiket ülik" – mutatott rá Băsescu.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.