// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Miért 18 plusz?

// HIRDETÉS

Annyi szépet ígért a fesztivál, hogy még esőben is felmásztunk érte a Fellegvárra. Ahol a zene összefolyt az anyatermészettel.

Második éve gondolkodom, miért így hívják a szezonnyitó kolozsvári minifesztivált. Felnőtt dolgok nem igazán történnek ilyenkor a Fellegváron, legfeljebb némi (s)óhajtozás: legyen már a Celsius fokok száma 18+.

Mert a második kiadását megért 18+ fesztivál eddig azt a hagyományát követi legszigorúbban, hogy az első napján elázik. Este hideg is van, de ez bizonyára a szervezők taktikai eszköze: muszáj táncolni, ha nem akarsz megfagyni.

Volt mire, legalábbis az a két koncert, amit kifogtam, jó és nagyon jó volt. Fölfedeztem magamnak a kolozsvári Urmát (la urma urmei), ami ugyan már tíz éve alternatív rockbandaként nyomul, de tegnap este egészen funkys számokat játszott.

A másik koncerten két bolond DJ ugráltatott kábé 50 embert. AlgoRythmiK néven, cilinderben, zakóban és zsabós ingben lépnek fel, és a swinget akár dubsteppel is keverve tekerik fel a bulifokozatot.

Ilyenek, amikor ráunnak a cilinderre.

De nem a koncertek rángattak fel a Fellegvárba, hanem a sok kreatív és interaktív tevékenység, tárgy, performansz, amit a szervezők beígértek a fesztivál honlapján. Na ezeket mind elmosta az eső. 

A leginteraktívabb tevékenység, amit színházként néztem (mert performanszként nem értettem), az a sörsátor alatti baráti beszélgetés volt a túlsó asztalnál, ahol egy, majd két ilyen kis asztali tükör is előkerült. Lehet, hogy Tükröm, tükröm, mondd meg nékemet játszottak.

Ők a fesztivál díszvendégei. 

Onnan jöttem rá, hogy előttük futott végig a vörös szőnyeg.

Itt zajlott volna a vízalatti rajzolás. Remélem, az esőt nem a szervezők rendelték azért, hogy megteljen a tartály. Ma kiderül. Mert kiderült.

Ilyen az igazi vaslady. Hoz magával ugyan esernyőt, de eldobja. 

És követőre talált.

A művészet tisztára funkcionálissá vált. Aki nem a csepergésben akart ritmikusan dagonyázni, beállt a mű eresze alá. És otthagyta a nyomát a fűben.

Még hogy a cicák utálják a vizet! A cicalány egyenesen a hangszórók elé állt, hogy a basszus egész lényét átremegtesse. A farkát is.

Miközben a kötelező fesztiválkaját, a lángost bevágtam, a tűzzsonglőr lány eloltotta a tüzet, és az AlgoRythmik feltette az utolsó lemezt a korongra. Hazaindultunk, és nem bántuk meg, hogy Kolozsvár legkisebb fesztiválját választottuk a legnagyobb koncert helyett, pedig az még ingyen is volt. 

De ma számon kérjük a kreatív ígéreteket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro