Öt év és hat hónapos szabadságvesztésre ítélte ma a volt kommunista vezetőt az 56-os forradalom utáni megtorlások miatt a budapesti Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa. Tíz évre eltiltották a közügyektől, és 382 ezer forint bűnügyi költséget is kell fizetnie.
A bíróság az ítélet indoklásaképpen elmondta: az eset után több, mint fél évszázad telt el, a vádlott pedig idős ember, ezért kapta a minimumtételhez közeli büntetést, amit nem is fegyházban, hanem börtönben kell letöltenie. A cél nem a szankcionálás volt, hanem az, hogy bemutassák, az ilyen típusú bűncselekmény nem évülhet el, fogalmaztak. Az ítélet nyomán az ügyész súlyosbításért, a védő pedig felmentésért fellebbez. Biszku Béla nem élt az utolsó szó jogával.
Biszku ellen októberben emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség: „Biszku vádlott és társai karhatalmat hoztak létre, aminek célja, hogy a forradalom és szabadságharc leverése után részben rendfenntartó, részben a megtorlásban közreműködő és a polgári lakosság ellen fellépő fegyveres csoport legyen." Ez a karhatalom a forradalmi munkás-paraszt kormány hatalmának jogellenes eszközökkel történő erőszakos megtartását és megerősítését szolgálta, és eszköze lett a gyors és kegyetlen leszámolásnak. Az ügyészség dolgát nehezítette, hogy már nincs életben egyetlen olyan közvetlen tanú sem, aki a forradalom idején ott lehetett a párt vezetésében vagy a karhatalmi alakulatok polgári lakosságra leadott sortüzeinél. Így történészek véleményére, iratokra és az áldozatok leszármazottainak vallomásaira alapozták a vádiratot.
Biszku Béla amúgy jelenleg egy 66 m²-es földszinti lakásban él, azt mondja, az utcán nem nagyon ismerik fel, nem köpik le, nem támadják meg, csak idős emberek mennek oda hozzá jó egészséget kívánni. Mint mondta, szereti, ha Béla bácsinak szólítják, és nem érti, hogy miért vádolják.
Fotó: MTI
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.