Ha a hazugság, képmutatás képessége genetikailag rögzített, akkor ennek az országnak a polgárainak bőven kijutott belőle.
„
Nézzük csak ezt a nyilvánvaló ellentmondást: a legnagyobb patrióták, hazájukat a legjobban féltők, szeretők a románok. Legalábbis itt köztük élve, megnyilvánulásaikat figyelve ez lehetett az embernek a benyomása. Aztán az első alkalommal, ahogy a határok kinyíltak, milliónyi román kötött útilaput s hagyta itt a szeretett hazát. Olyannyira, hogy ma is a legnagyobb bevándorlói közösséget képviselik Olaszországban, Spanyolországban. Bár politikailag nem korrekt arról statisztikát készíteni, hogy kik viszik a prímet a bűnözésben ezekben a befogadó országokban, szerintem Nyugat-Európában minden nagyváros rendőrkapitányságán jól ismerik a romániai helyzetet. Jobban talán, mint mi itt, Romániában.
Mint ahogy azt sem korrekt kijelenteni politikailag, hogy genetikailag van-e hajlandóság etnikai szinten a rendszabályok elkerülésére, az erkölcsi küszöb leeresztésére. Mind látjuk azonban a különbséget, néha ugyanazon személyen: a „nyugati” határ túloldalán törvénytisztelő állampolgár, aki a légynek sem vét, idehaza meg szemetelő-köpködő idióta bunkó. A törvény nagy úr, tartja a mondás, s ebben a helyzetben ennek negatív a hozadéka: napjaink Romániájának eltorzult erkölcse, az idiotizmust szorgalmazó normarendszere a legrendesebbeket, legtisztességesebbeket is képes a sárba lehúzni.
De ez persze, legalábbis a politikai korrektség és a tudományosság jegyében megfogalmazható mai álláspontok szerint nem etnikai, nemzeti jellegzetesség, legfeljebb kulturális sajátosság. Ami, ha belegondolsz, még nagyobb bűn, hisz nehezen tudsz változtatni a genetikai örökségen, annál inkább a kultúrán, a normarendszeren. Romániában az adott helyzet egyik következménye egyéni szinten, hogy az ország jelentős része elhúzott, a maradottaknál egy friss kutatás kimutatta, hogy egyik legpesszimistábbak az unióban, s ez a pesszimizmus egyre növekszik. Persze nincs igazából szükség kutatásra, hogy eldönthessük, jól érzik-e magukat a bőrükben a románok Romániában: a több milliós, újdonsült román diaszpóra megléte a legfőbb bizonyíték arra, hogy nem."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.