Az európai parlamenti választás nem a román-magyar kérdésről szól – gondoltuk mindeddig, amíg a román politikusok és a hűséges sajtó elő nem rángatták a jól bevált tételt: a magyarok Románia ellenségei.
„Sőt már európai szinten is, összefogva mind ahányan vannak (és bosszúságukra jó pár országból összeverbuválódtak az Európai Parlamentbe) aláássák Románia érdekeit, hiszen már az autonómia gondolata is a román állam területi egységére tör.
Koalíciós partner ide, közös kormányzás oda, Victor Ponta kormányfő úgy kampányol egy Szatmár megyei időközi választáson, hogy csak a román pártok összefogásával akadályozhatják meg az RMDSZ-t abban, hogy mandátumot szerezzen. (...)
A magyar ellenségkép sajátosan jelenik meg a román sajtó egy részében, amely nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy rossz színben tüntesse fel Magyarországot. (...)
Az új Országgyűlés megalakulásának egyetlen eseménye a román médiában a jobbikos képviselő bőrfejű múltja, de a szocialista képviselő bőrfejű múltjáról szóló híreket, akár a cáfolatokat, már nem tartják fontosnak közölni. Miután évekig az volt a perdöntő érv kisebbségi kérdésben, hogy lám, Magyarországon a kisebbségeknek nincs képviselőjük az Országgyűlésben, most szó sem esik arról, hogy mit képvisel a nemzetiségi szószóló, aki anyanyelvén emelhet szót saját érdekében az országgyűlésen.
A szintén koalíciós partner, Bogdan Diaconu internetes naplóbejegyzéseiben sommásan fogalmaz: Magyarország Románia legnagyobb ellensége. A magyar képviselők azzal, hogy sürgetik az EU-ban és parlamentjében, hogy minden tagállamra érvényes normát dolgozzon ki az őshonos kisebbségek kérdésének megoldására, szerinte románellenesek, mert a játék az autonómiára megy ki. Ez pedig vörös posztó, történelmi ígéreteikre emlékezteti. A rossz lelkiismeret miatt szorul a kapca, és immár nemcsak Székelyföldet törölnék a térképről, hanem az egész magyarságot a Kárpát-medencéből."
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)