// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Méhes György-díj György Attilának és Varga László Edgárnak

// HIRDETÉS

Méhes György-nagydíjjal lett gazdagabb a hét végén György Attila Csíkszeredában élő író, Varga László Edgár Kolozsváron alkotó költő pedig Méhes György-debütdíjjal térhetett haza Budapestről. Az elismerések névadóját posztumusz lovagkereszttel tüntették ki.

Posztumusz Lovagkereszttel (Ritterkreuz) tüntették ki szombaton Méhes György Kossuth-díjas írót. A Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett ünnepségen György Attila író Méhes György-nagydíjat, Varga Edgár László költő pedig Méhes György-debütdíjat vehetett át.

Rüdiger Stix, a Lovagkereszt kitüntetést adományozó osztrák hadügyminiszter kabinetirodájának tagja laudációjában kiemelte: Méhes György a régi közép-európai kultúrát úgy örökítette meg, hogy ez egyetemes értékkel bír. „Megtestesíti a régi Magyarország nagy szellemét és közös, nagy kultúránkat. Műveiben magyarok, románok, németek és zsidók egyaránt szerepelnek, és elsősorban nem nemzeti, hanem emberi vonásaikkal különböznek egymástól" – fogalmazott Rüdiger Stix a "bécsi tisztek nevében" szólva.
Szőcs Géza költő mindenekelőtt azt méltatta, hogy Méhes kettős szorításban alkotott fontos életművet: egyszerre mondott nemet a „dühöngő proletkult" és az irodalmi sznobizmus elvárásaira. Kiemelte: az erdélyi írót a veleszületett, ösztönös epikai készség teszi jelentős íróvá, mely „beszippantja az olvasót a mű terébe". Szőcs Géza hozzátette azt is, hogy Méhesnek sokszor „műfaji álruhákban" - meseformában, allegóriákban, parabolákban - kellett kifejeznie magát.
A Lovagkereszt (Ritterkreuz) kitüntetést az író fia, Nagy Elek vette át az édesapja születésnapja előtt néhány nappal megrendezett ünnepségen – a „Nagy Mesélő" most lenne 98 éves.
Az eseményen átadták az író által – a 2002-es Kossuth-díjával járó összegből alapított – két irodalmi díjat is, amelyekkel az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alkotóit és fiatal tehetségeit ismerik el.
A 3 ezer euróval járó Méhes György-nagydíjat György Attila romániai magyar író, újságíró, szerkesztő vehette át. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke laudációjában úgy vélte, György Attila írásai mágikus töltésűek, olykor lírai sűrítettségűvé fokozódnak, a „mítosz sűrített levegőjét" ugyanakkor ragyogó humorral oldja. Úgy vélte, művei a mágikus realizmussal mutatnak rokonságot, magyar elődei között pedig Krúdy Gyula, Tamási Áron, Lázár Ervin és Méhes György említhetők.
Az ezer euróval járó Méhes György-debütdíjat Varga Edgár László költő vehette át a hat év közel ötven versét felölelő, Cseréptavasz című kötetéért. Király Zoltán, az Erdélyi Magyar írók Ligájának ügyvezető elnöke méltatásában kijelentette: a fiatal szerző „teljes jogú költőként debütál a magyar irodalomban".

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro