Sokak szerint tabu még mindig a szexualitás, a csíkszentdomokosaik egy része megszólja a Szerelempatak szereplőit, amiért „ilyesmiről”, s pláne „ilyen korban” beszélni mertek.
Szájára vette Csíkszentdomokos lakosainak egy része az egyre szélesebb körökben és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Szerelempatak című dokumentumfilm főhőseit, akadnak olyanok, akik szerint „ilyesmiről” nem illik beszélni, pláne nem ilyen korban. Nem mindenkit botránkoztatott meg azonban a film, a két főszereplő, Jula és Veronka néni pedig egyáltalán nem bánta meg, hogy mert tabukat döntögetni, s nyíltan vállalta, hogy beszéljen a szexualitásról.
„Visszahallottunk ezt-azt, személyesen nem merte senki mondani. A legtöbben azt nehezményezik, hogy ilyen öregasszonyok miért beszéltek ki ilyen dolgokat. De álljon elé az a valaki itt Csíkszentdomokoson, aki ezeket a szavakat szinte napiasan nem használja. Van kivétel, de sok helyen a családon belül napiason elküldik egymást melegebb éghajlatokra gyermek előtt, s az nem csúnya. Szerintük csak az csúnya, hogy mi el mertük mondani, hogy hogy zajlott le az életünk. Azokot a falustársaimat nem értem meg, akik velünk egyidősek, s ilyen negatív véleményük van. Mert azok pontosan tudják, hogy milyen volt az életünk: így zajlott, mert semmi ilyesminek, intim dolgoknak örvendeni nem tudtunk, csak annak, hogy dolgoztunk egy jót, s utána kicsit elkacagtuk” – ecsetelte tapasztalatait a Székelyhon.ro-nak Jula néni.
„Nekünk ez volt az életünk. Elég nehéz életünk volt, de tudtunk vidámak is lenni, és annak örvendtünk, ha kicsit együtt voltunk és szórakoztunk minden nehéz munka végével. Akármilyen fáradtak voltunk, azért tudtunk höngörőzni es, játszodni es, poénokot mondani. Hála a Jóistennek, hogy ha komolyak kellett legyünk, komolyak voltunk, ha vidámak, vidámak voltunk, a helyünket megálltuk, szégyent nem hoztunk sem a családunkra, sem a falura” – vallja hasonlóképpen Veronka néni is.
További érdekes információk a szépkorú tabudöntögetőkről az alábbi linken.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.