// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Magyarországi támogatás az önrendelkezésért

// HIRDETÉS

Arra kéri az SZNT a magyarországi önkormányzatokat, hogy piszkálgassák székelyföldi testvértelepüléseik vezetőik, hogy fogadjanak már el határozatokat az autonómiáról. Együttműködési megállapodást is kötöttek.

Együttműködési megállapodást írt alá a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Székelyföldért Társaság (SZT) szerdán Budafok-Tétényben. Izsák Balázs, az SZNT elnöke az eseményen azt mondta, hogy azért fontos ez az együttműködés, mert a székely autonómiamozgalomnak szüksége van arra, hogy legyen Magyarországon egy szervezet, amely segíti a törekvéseiket. Kiemelte: az európai parlamenti választás előtt azt akarják elérni a Székelyföldön, hogy az önkormányzatok határozatban foglaljanak állást az autonómiatörekvés mellett, kifejezve, hogy egy területi közigazgatási egységhez akarnak tartozni. Eddig négy önkormányzat értette meg, hogy ez fontos - közölte. Hozzátette: azonban több elhárító választ is kaptak olyan önkormányzatoktól, amelyek nem akarnak ilyen határozatot elfogadni. Mint mondta, most felkérik az anyaországi önkormányzatokat, hogy ösztönözzék székelyföldi testvértelepüléseiket, hogy fogadjanak el határozatot az autonómiatörekvésekről, és ebben segíthet az SZT. Úgy vélte, ezekkel az önkormányzati határozatokkal megpróbálhatják a Székelyföldet „a térképen kirajzolni".
Izsák Balázs az SZNT polgári kezdeményezésével kapcsolatban az Európai Bíróságon zajló perre is kitért. Közölte: mivel Magyarország belépett a perbe az oldalukon, érzik, hogy nincsenek egyedül, Magyarország kiáll a székelyek mellett, és hálásak, hogy nem hagyja magukra őket az ország.
György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság (SZT) elnöke hangsúlyozta: szervezetük próbálja formálni a magyar közvéleményt a székely autonómia kérdésében, és több sikeres akciót szervezett az elmúlt években, ami azt bizonyítja, hogy nagy társadalmi támogatottsága van az autonómiatörekvésnek Magyarországon. Továbbra is az a cél, hogy folyamatosan konzultálva az SZNT-vel bővítsék a székely autonómiatörekvés társadalmi bázisát – fogalmazott.
Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, Budafok-Tétény polgármestere eközben arról beszélt, hogy azért a XXII. kerületben írják alá a megállapodást, mert tavaly februárban Németh Zoltán akkori parlamenti képviselővel itt hirdették meg azt az akciót, hogy a települések tűzzék ki a székely zászlót a határon túli magyarok iránti szolidaritásuk jeleként. Izsák Balázs ezzel kapcsolatban közölte: e lépés is mutatja, hogy a magyarországi önkormányzatoknak van lehetőségük fellépni a székely autonómia támogatására. „Amikor az úgynevezett zászlóháború elkezdődött Székelyföldön, a budafok-tétényi önkormányzat által indított mozgalom hívta fel a nemzetközi sajtó figyelmét erre az ügyre” – emlékeztetett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro