// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Autonómiatörvényről egyeztet az RMDSZ és az MPP

// HIRDETÉS

Elkezdi az egyeztetést az RMDSZ az MPP-vel az autonómiatörvény tervezetéről. Az önkormányzati autonómiahatározatokat viszont nem tartja jó ötletnek.

Jövő héten kezdi meg a munkáját az RMDSZ)és a Magyar Polgári Párt (MPP) vegyes bizottsága, amelynek az lesz a feladata, hogy a közvitára előkészítse a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét - jelentette be egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus elmondta, minél hamarabb le szeretnék zárni az egyeztetéseket, hogy a közvita után benyújthassák a tervezetet a román parlamentben. A két szervezet március 21-én kötött együttműködési megállapodást, amelynek fontos része a törvénytervezettel kapcsolatos elképzeléseik összehangolása.

Kelemen megjegyezte, az erdélyi magyar autonómiatörekvéseknek semmi közük nincs az ukrajnai eseményekhez. Úgy véli, a magyar közösség mindig a nyugati autonómiamodelleket tartotta példaértékűeknek, ezért bármiféle, Ukrajnával történő összehasonlítás elhibázott.
Az MTI kérdésére Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ egyelőre „nem hajtja bele" a székelyföldi önkormányzatokat abba a „médiabalettbe", hogy fogadjanak el autonómiapárti nyilatkozatokat, amiként azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) februárban javasolta. Hozzátette, az eddig elfogadott három autonómiapárti önkormányzati nyilatkozat mindegyikét megtámadta a közigazgatási bíróságon az illetékes prefektus. Az RMDSZ megvárja, hogy mi lesz a kimenetele ezeknek a pereknek.
„Nem a szándékkal van a baj, hogy a Székelyföld virtuális határait az önkormányzati szándéknyilatkozatokkal kirajzoljuk. Az eszközzel kapcsolatban vannak fenntartásaink" - mondta. Kelemen Hunor azt is kijelentette, hogy Románia biztosan nem fogja belépését kérni abba a perbe, amely az Európai Unió luxemburgi bíróságán folyik a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés beterjesztői és az Európai Bizottság között. Hozzátette, hogy az SZNT-nek a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezése perébe viszont Görögország és Szlovákia „unszolására" Románia is kérte a belépését. Kelemen Hunor úgy tudja, hogy Románia belépési kérelme megkésett.
Az RMDSZ elnöke egy áprilisban végzett felmérésre hivatkozva elmondta, hogy az erdélyi magyarság körében az elmúlt öt hónapban csökkent az euroszkepticizmus, és jelentősen nőtt az európai intézmények iránti bizalom. Hozzátette, hogy a mérések szerint az RMDSZ átlépi az európai parlamenti választások ötszázalékos küszöbét, és biztosítani tudja az erdélyi magyar képviselők jelenlétét az Európai Parlamentben.
Kelemen Hunor egyébként igyekezett rendkívül derűlátónak tűnni: szerinte, ha sikerül meggyőzni a magyar választókat, hogy az országos átlagnál nagyobb arányban menjenek el szavazni, az RMDSZ akár három EP-mandátumot is megszerezhet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro