Mesébe illő lesz az idei Magyar Napok a kincses városban. A szervezők legalábbis ezt ígérik.
Új főhadiszállása van a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesületnek: a Hintz-ház a Főtér egyik legrégebbi épülete, amely a 18. század közepétől patikaként működött, később itt volt a Gyógyszertár-történeti Múzeum. A magyar napok szervezői számára adja magát a gyógyszertár metaforája: az indító sajtótájékoztatón Gergely Balázs főszervező arról beszélt, hogy egyfajta „kultúrpatikát” szeretnének itt létrehozni, amely 70-80 ember befogadására alkalmas közösségi térként működik.
Gergely Balázs egyébként kifejezetten meseszerű hangulatot teremtett, csak úgy röpködtek a táltos paripák, boszorkányok és sárkányok – ami nem csoda, hiszen az idei rendezvénysorozat mottója az, hogy Óperrrencián innen és túl.
Az idén először nyolcnaposra bővülő, augusztus 17. és 24. között megrendezendő KMN mérföldkőhöz érkezett, hiszen ez az ötödik kiadása, ami ugyan nem kerek szám, de majdnem. A mesei terminológiánál maradva, Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy a mesékben a hősök mindig szövetségesekre lelnek, így leltek ők is szövetségesekre és támogatókra a civil szférában, egyházakban, önkormányzatban, a kolozsvári magyar vállalkozókban (akik a Hintz-ház felújításában segédkeztek), illetve – idéntől – a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapban (MTVA), amely hangsúlyosan részt vesz a program kialakításában.
Újdonságokra is számíthatunk: idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház is beszáll a rendezvénybe, mondhatni színházi miniévadot szerveznek a magyar napok alatt, és a zsidó közösség kultúrája is hangsúlyosan jelen lesz a kínálatban.
Az MTVA vezérigazgató-helyettese, Galambos István nem szereti a „támogató” kifejezést, inkább együttműködésről beszél. A magyar napok egyik újdonsága a komolyzenei kínálat izmosodása: az MR Szimfonik Live keretében a rádió szimfonikusai közösen lépnek fel a PASO-val (Pannonia All Stars Ska Orchestra), Péterfy Borival, a Heaven Street Seven-nel és az Irie Maffiával. De rendeznek sajtófotó-kiállítást, és az MTV archívumából filmeket mutatnak be (a mesei vonalra visszatérve: gyerekfilmeket is).
Horváth Anna kolozsvári alpolgármester is hárítja a támogatói státuszt, partnerségről beszél, és megemlíti, hogy a KMN, iletve a Kincses Kolozsvár Egyesület önkormányzati, hmm, támogatása évről évre nő, idén majdnem kétszerese a tavalyinak, 130 ezer nehéz lej. A Horváth Anna által képviselt városháza célja, hogy a rendezvény – nem tudjuk ezt másként mondani – támogatásának mérlegét a magyar kormányzat térfeléről átbillentse a kolozsvári önkormányzatéra.
Szabó Lilla programigazgató a színházi miniévad, a szimfonikus koncertek és a zsidó közösség bevonása mellett kiemelte a Virág utca környékén megrendezendő középkori forgatagot, valamint a – vigyázat, gyógyszerészeti hasonlat - hagyományos receptnek megfelelő rendezvényeket, a kiállításokat, irodalmi esteket, borászati és gasztronómiai eseményeket, a Farkas utcai fesztiválutcát a kézműves standokkal, a Szent István-napi néptánctalálkozót.
Fotó: Kiss Gábor
És akkor most térjünk át arra, ami úgyis mindenkit érdekel: Sánta Levente fesztiváligazgató napi lebontásban ismertette az esti főtéri nagyszínpadi koncerteseményeket. Tehát:
Vasárnap, augusztus 17., nyitógála: Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas rendező és koreográfus által rendezett Székely Dózsa György című táncjáték a Honvéd Táncszínház előadásában, Novák Péter főszereplésével;
Hétfő, augusztus 18.: mintegy négyórás nagyterpeszes rockkoncert, Kalapács, Rudán Joe, Pokolgép, Omen, Varga Miklós, Takáts Tamás Dirty Blues Band, „csak keményen!” jeligére;
Kedd, augusztus 19.: Tamás Gábornak csápolhatnak a hervadó szívek a Főtéren;
Szerda, augusztus 20.: Szent István-napi néptánctalálkozó gálaelőadása;
Csütörtök, augusztus 21.: az alternatívoké a pálya, színpadon a Kiscsillag és a Quimby;
Péntek, augusztus 22.: az MR Symphonic Live produkciója;
Szombat, augusztus 23.: Illés-emlékkoncert, a Szörényi testvérekkel és Bródy Jánossal, valamint meghívottaikkal, Feke Pállal, a Vastag fivérekkel, Csobot Adéllal, Baricz Gergővel, „oldies but goldies” jeligére;
Vasárnap, augusztus 24.: a magyar történelmet a honfoglalástól napjainkig 21 képben feldolgozó, Experidance Ezeregyév című látvány- és táncszínházi nagyprodukció.
És persze ott lesz a Farkas utcai színpad is Palya Beával, a 100 Folk Celsiusszal, a Parno Graszttal, valamint – bár a sajtótájékoztatón nem hangzott el, de mi úgy tudjuk, hogy – a Longersteppel és a Loyal Apples' Clubbal.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.