Az RMDSZ-szel koalícióban kormányzó Szociáldemokrata Párt folytatja jelenleg a legdurvább magyarellenes kampányt.
Gyakorlatilag a magyarellenes hangulatkeltés élére állt az RMDSZ-szel koalícióban kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ez európai parlamenti (EP) választási kampányban.
Az már megszokottnak számít, hogy a párt parlamenti képviselője, Bogdan Diaconu lépten-nyomon a magyarok ellen uszít, azonban most Victor Ponta pártelnök-kormányfő is beállt a sorba. Ponta ugyanis a hétvégén Szatmár megyében, ahol az egyik választókerületben időközi választást kellett kiírni, arról beszélt: a román pártoknak össze kell fogniuk, különben az RMDSZ szerzi meg a mandátumot. Mint ahogy azért is összefogás szükséges, hogy 2016-ban ne az RMDSZ nyerje el Szatmárnémeti polgármesteri székét, valamint a Szatmár megyei közgyűlés elnöki tisztségét.
Ponta persze próbált ügyelni a látszatra, és nem „a magyarokról” beszélt, hanem az RMDSZ-ről, de kilóg a lóláb. Hiszen arra buzdított, hogy a jelenleg ellenzéki Nemzeti Liberális párt (PNL) támogatói is a kormányzó PSD jelöltjére szavazzanak annak érdekében, hogy a szintén kormányon levő magyar alakulat ne juthasson mandátumhoz. Ez túlmutat az egyszerű, pártok közötti versengésen, még ha az megszokott is, hogy koalíciós partnerek néha külön-külön méretkeznek meg a választásokon.
Külön érdekes egyébként, ahogy a PSD megpróbál úgy taktikázni, hogy a lehető legnagyobb hatalomra tegyen szert. Az a választókerület, amelyben most időközi választást tartanak, annak nyomán üresedett meg, hogy az ott két éve képviselővé választott Ovidiu Silaghi európai parlamenti képviselővé avanzsált. Silaghi a PNL politikusaként, de az akkor még létező, a PNL és a PSD által alapított Szociálliberális Unió (USL) színeiben szerzett mandátumot. Most viszont a kormányból azóta kilépett liberálisok legnagyobb meglepetésére átiratkozott a PSD-be, és a szociáldemokraták jelöltjeként indul. Ponta viszont – megtévesztendő a liberális párt szimpatizánsait – az USL jelöltjeként mutatta be Silaghit, azt sugallva, mintha a szövetség még létezne. A taktika ügyesnek tűnik, hiszen egyrészt tovább gyengíti egykori szövetségesét, elszippantva annak egyik legismertebb politikusát és választóit, miközben a „nemzetáruló” bélyeget is elkerüli azáltal, hogy a magyarok mandátumszerzése ellen emel szót.
Az, hogy a PSD miért tartja fontosnak, hogy felvállalja a magyarellenes retorikát, annak tudható be, hogy szeretné elkerülni, hogy magyarbérencnek, árulónak bélyegezzék, amiért közösen kormányoz az RMDSZ-szel, és különféle, a magyarok helyzetét javító intézkedésre tett ígéretet. Másrészt ugyanakkor a párttól egyáltalán nem áll távol a magyarellenes hangulatkeltés, hiszen az elmúlt években számos alkalommal tett tanúbizonyságot arról, hogy egyáltalán nem fogékony a magyar közösség igényeire. (Lásd a MOGYE magyar főtanszékei miatti kormánybuktatás, a székely zászló elleni hadjárat, valamint legújabban a koalíciós ígéretek sorozatos megsértése).
Ráadásul most még a magyar ügyekben a „párt öklének” számító Bogdan Diaconu is az átlagosnál uszítóbb hangnemben nyilvánult meg.
A héten megjelentetett blogbejegyzésében szélsőségesnek bélyegezte az RMDSZ-t, amiért az szerinte autonómiát akar, és azzal vádolta meg a szövetséget, hogy a román állam szétverése a célja. Ezért fontosnak nevezte, hogy az RMDSZ ne érje el az európai parlamenti bejutási küszöböt, és arra buzdította a románokat, hogy ennek érdekében minél nagyobb számban menjenek el szavazni. Emellett azzal vádolta meg az RMDSZ-t, hogy Budapest utasításaira figyel, Tőkés László Fidesz-listán való indulása kapcsán pedig egyértelműen kijelentette, hogy Magyarország Románia ellensége.
Persze tudjuk, hogy kampányban hajlamosabbak a politikusok a vaskosabb fogalmazásra, azonban a magyarellenes uszítás még ilyenkor sem elfogadható, ez ugyanis a későbbi hangulatkeltést is legitimálja. Különösen olyan esetben, amikor a magyar párt elvileg szövetségese a legszélsőségesebben uszító politikus pártjának, az általa ellenségnek nevezett ország pedig az EU-n és a NATO-n belül is Románia szövetségese.
A PSD részéről sem Ponta, sem Diaconu legfrissebb kijelentéseit nem lehet egyszerű kampány-megnyilvánulásnak tekinteni, mindkettő jóval túlmutat azon, hogy kampányoló politikusok nagyotmondásának tekintsük őket. Mindkettő a kisebbség-, konkrétan pedig a magyarellenes hangulatkeltés kirívó példájának minősül. Kérdéses, hogyan látja mindezt a kormányzati szerep előnyeit élvező, és a PSD-t partnerének tekintő RMDSZ vezérkara.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.