// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Meghódítják a sztratoszférát a székelyek

// HIRDETÉS

Május közepén első alkalommal bocsátanak föl Székelyföldről olyan magasságba emelkedő tudományos műszeregyüttest, amellyel megleshetőek a világűr titkai. Ezek után a székely autonómia sem lehetetlen.

A ballon felbocsátására – az időjárás függvényében – előreláthatólag május 12–15. között kerülhet sor. A szondát 10 és 12 óra között, Marosvásárhely mellől, egy később pontosítandó helyszínről indítják. 

Ebben mindenféle csillagászati és meteorológiai műszerek, valamint fényképezőgép is helyet kap. A szonda helyzetét és sebességét egy GPS-berendezés méri majd, az adatokat pedig egy rádióadó továbbítja a földi vevőállomásnak– írja a Kolozsvári Rádió MesszeLátó blogja.

A szonda körülbelül egy órányi emelkedés után lép be a sztratoszférába, majd további fél órányi emelkedés után éri el a legnagyobb magasságot, ami 35-40 kilométernyire tehető. Ilyen magasságból került sor 2012 októberében Felix Baumgartner történelmi ugrására is. Itt a léggömb megsemmisül, a műszeregyüttes pedig ejtőernyővel ereszkedik vissza. A földet érés helyzetét az előzetes meteorológiai adatokból meg lehet becsülni, de ez akár 200 kilométerrel is eltérhet a felbocsátás helyétől, ezért a rádióbemérő egységgel ellátott kereső csapat már a felbocsátást követően elindul a szonda begyűjtésére.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal

Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
Székelyhon

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

248 km/órával robogott Székelyföld felé
Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

// még több főtér.ro