// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tömény italok és baromfik mentén zöldül a korrupció

// HIRDETÉS

Nem pihen a DNA. De nem is pihenhet: a világon nincs olyan ország, ahol úgy csúszna a pénz, mint Romániában. Kenni vagy nem kenni?

Egy üveg whiskyért és háromezer lej csúszópénz követeléséért letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen hétfőn a román legfelső bíróság a PC-s Gheorghe Comant. Egy évet kapott. A whisky állítólag 12 éves volt.

A jogerős ítéletet rekordgyorsasággal, alig fél évvel a tettenérés után hozta meg a bíróság, miután a képviselő beismerő vallomást tett, s ez lehetővé tette az egyszerűsített eljárást. A bíróság hétfőn elutasította a korrupcióellenes ügyészség súlyosbítást kérő fellebbezését.

Coman egy pártrendezvény költségét akarta az egyik politikai alapon kinevezett intézményvezetővel kifizettetni, majd amikor az illető feljelentése nyomán az ügyészek tetten érték, elmenekült: a DNA-nak órákkal később, egy másik megyében sikerült őt elfognia.

Nem fedezték a társak

A DNA eddig mintegy 30 törvényhozó ellen indított eljárást, legtöbbször sikertelenül, ugyanis az érintett politikusokat társaik megvédték, vagyis nem járultak hozzá letartóztatásukhoz, illetve - kormánytagok esetén - a bűnvádi eljárás lefolytatásához.

Coman előzetes letartóztatásával szemben senkinek nem volt kifogása. 

Jól megkenem őket csirkével

Hétfőn egy másik korrupcióval gyanúsított képviselő ügyében az előzetes letartóztatás ellen foglalt állást a képviselőház jogi bizottsága. Florin Popescut, a Népi Mozgalom Párt (PMP) képviselőjét azzal gyanúsítja a DNA, hogy a 2012-es választási kampány idején 60 ezer grillcsirkét kapott egy üzletembertől, akinek előnyös állami szerződéseket ígért.

A csirkék a választók megvesztegetését szolgálták. Az nem derült ki, elfogyasztotta-e valaki a szárnyasokat, de Popescu, aki a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) színeiben szerzett mandátumot, azt állítja, alaptalanul gyanúsítják. Azt mondta: az őt feljelentő cég ellen most az adóhatóság vizsgálódik, s ha valóban latba vetette volna befolyását, „valószínűleg nem jutottak volna ebbe a helyzetbe”.

Băsescu szerint a parlament „bújtatja” az igazságszolgáltatás elől a korrupcióval gyanúsított politikusokat. Az ilyen eseteket az Európai Bizottság is nehezményezte az évente két alkalommal publikált igazságügyi országjelentéseiben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro