Párizsban volna jó

"Országos, sőt nemzeti kérdések felelősségteljes megvitatása közben ugyan kinek is lenne ideje olyan csip-csup ügyekre, mint a művészet? Még akkor is, ha magyar. De így, hogy szegény József Attila nem siette el a születést – nem úgy, mint a halált –, mégis megtartották a szóban forgó ünnepet. Igaz, nem volt valami nagy dobás: még egy becsületes kordont sem emeltek a Kossuth téren. Már az ünnepeink sem a régiek. Se felbőszült tömeg, se vízágyú, se semmi.

De legalább egész nap vers vers hátán volt mindenütt, émelyítő, koncentrált mennyiségben. Ilyen sok líra egy nap alatt azért már emberkínzás – barátok között is –, de úgy tűnik, szeretünk kínlódni április tizenegyedikén. Mélabús nemzet, szegény kis József Attilák. Így vezekelni nem túl bölcs az egész évi nem olvasás miatt. Talán ha elosztva, napról napra kiporciózva, miként az ozmózis természetes folyamata is diktálja, de mi egyszerre akarjuk degeszre tömni magunkat, mint Kis János. A kávéházakban felolvasás felolvasást ér, még a sörnek is szinesztéziaszaga van. A rádióban felolvas A Kortárs Költő, hangjától halkan megroppan egy-két feszült női váll, több autós elfelejt elindulni a zöldnél, bezárnak az éjjel-nappali boltok, és nedvesednek a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon ódon falai. Az utcán lila dalra kél egy nyakkendő, az égben bál van, a villamos csönget egy picit. A tévében Az empíriokriticizmus és az egzisztencialista gondolkodás eszköztárának megtermékenyítő találkozása a 20. századi költészetben címmel rendeznek gondolatébresztő kerekasztal-beszélgetést. Ha Kassák Lajos élne, forogna a sírjában."